#Kanizsa Újság
A képzőművészek igénye a baráti együttműködésre, a nagyközönség előtti közös megmutatkozásra már korábban megvolt. Igazolja ezt a rendszerváltozás…
A mozik április 10-én mutatják be a Reménytelen című romantikus filmdrámát, melyben Sütő András alakítja a főszereplőt, József Attila költőt. A…
Több mint két hónap van hátra a 2024/25-ös iskolaévből, ám már most rengeteg tábor hirdeti a nyári programjait a különböző online felületeken. A…
Közösségi, kábel vagy helyi tévék szárnypróbálgatásai futottak bele az éterbe több mint 4 évtizeddel ezelőtt. A ’80-as évek derekától városról…
Április 1-től december 31-ig Kámán László vezeti a Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt-t. Erről zárt ülésen döntöttek a márciusi közgyűlésen a…
Az alábbi recepteket Prikryl József Venesz-díjas mesterszakács, A dödölle, és a Zalai, vasi paraszti ételek című szakácskönyvében olvashatjuk. A…
A tavasz és az enyhébb idő beköszöntével az útfelújítások és az ehhez kapcsolódó munkálatok is elkezdődnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.…
Már csak egy-két hét türelmi idő kell ahhoz, hogy a féltve óvott növényeink újra előtérbe kerüljenek. A télen pihentetett virágokat a gondos kezeknek…
Női kézilabda, 1996, Atlanta, olimpia, bronzérem – Mátyás Auguszta. No meg akárhogy is nézzük, de a történetbe beleszőhetjük, ahonnan indult:…
Gábris Jácint több mint 20 éve a Cserháti-iskola oktatója, egykori szakmai igazgatóhelyettese, jelenleg pedig az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és…
A világhálón szemlélve tudjuk, mikor, merre jár, de hogy a Kanizsa TV-nél megszerzett alapokat hogyan fejlesztette tovább Tóth Krisztián operatőr,…
Sikeresen csatlakozott az országos KÖTTUSA kampányhoz a kanizsai Közösen horgolunk csoport, Pulai Dorka pedagógus vezetésével. A január 25-én indult…
A receptet Jakopánecz Béláné Marika osztotta meg olvasóinkkal Tótszentmártonból. A kovászos kenyér hozzávalói: 2,5 dkg anyakovász, 10 dkg víz, 10…
A gondos gazda a téli hónapokban is rendszeresen meglátogatta hegyi birtokát, körülnézett, summázva minden alkalommal azt: ha kijön a jó idő, bizony…
Bár korainak tűnhet, de az országos politikai helyzetet figyelve, talán mégsem annyira földtől elrugaszkodott gondolat, ha már most foglalkozunk a…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 7. oldal
- Következő oldal