Ásó, kapa, gereblye 144. - Édenkertből a Látóhegyre

Forró nyári idő köszöntött ránk szeptember 20-án. A kellemes időt kihasználva elindultunk a várostól egy karnyújtásnyira lévő Édenkertbe, abban a reményben, hogy szüretelőkre lelünk.

Szokatlan és gyanús csend fogadott bennünket a szentgyörgyvári-hegyi utcácskákban. Csak egy motoros fűkasza berregése jelezte a távolból, hogy mégis van valaki a hegyen. Sehol egy ember, járókelő, puttonyozók, szüretelők élcelődő szóváltása, edények csörömpölése. A kapuk zárva, a "Telek eladó!" – jelezték több helyen a táblák, vagy éppen működő rejtett kamerákra hívták fel a figyelmet. Nemhogy szüretelőt, de még szőlőtőkét is alig találtunk. Közel két évtizede jártunk télidőben ezen a tájon, akkor még égő vörös ruhájukban szaladtak lefelé a völgybe a szürke szőlőkarók. Ahogy kimelegedve kapaszkodtunk a kavicsos úton fel a hegytetőre, úgy éreztük magunkat, mint a mesehősök, akik elindultak szerencsét próbálni. Az örömünket szinte az út szélére ültetett öreg almafa okozta. Permetezés hiányában a gyümölcse javát idejekorán lehullatta, de csodák-csodájára felfedeztünk alatta két mosolygó piros almát.

- Az idősek kihaltak, a fiatalok meg nem bajlódnak a szőlőműveléssel, nem is beszélve a drága permetszerekről – jegyezték meg többen is. Utunk során egyetlen olyan telket találtunk, ahol a szőlő még szüretelőkre várt.
Kiss Lajos, a Miklósfai és a Kisbagolai Polgárőr Egyesület elnöke is ugyanezen a véleményen volt. A jó időnek köszönhetően a szőlő beérett, és a szüret-dömping egy hete már lement – mondta, és azt tanácsolta, menjünk el a mórichelyi hegyre, ott még szüretelnek ilyenkor.

Körbejárva az Édenkertet, csalódottan indultunk vissza a városba. Ha az imént mesét emlegettünk, azt is elmondhatjuk, váratlanul meglepetés ért bennünket. Lám, milyen a jószerencse! A sánci temetőnél lévő buszmegállóban, akár egy mesebeli "terülj-terülj asztalkám", a hulladéktároló ragyogóan tiszta tetejére valaki almákat és kék szőlőt helyezett, mintha a fáradt hegyi vándorokra gondolt volna. Ez egy kicsit oldotta a csalódottságunkat, de nem adtuk fel a tervünket. Másnap régi ismerősünk, a Hegedűs házaspár ajánlásával egy látóhegyi szőlősgazdát kerestünk fel. Bár szüretelőkkel a Hegyhát utcában sem találkoztunk, Kriston Barnabás Tibor megosztotta velünk tapasztalatát. Az ő telkükön is hiányosak a szőlősorok, nem tudják, miért pusztultak el a szőlőtőkék, de ők is hallottak az amerikai kabócáról. Egyik éven kihajt a szőlővessző, szépen van rajta termés, a következő évben meg ki sem hajt. Egyébként nem igazán akarnak már a szőlővel foglalkozni, amíg bírja, bírja, de már nem pótolják.

- Inkább eszegetjük, nálunk nem fogy a bor, eladni nem fogok az életben, mert 1-1 liter bor miatt nem jövök ki a hegyre. 50 éve megvan a birtok. Az tény, régebben más volt itt minden. Barnabás fiam a szemben lévő oldalon építkezik, pontosabban bővíti a házat, nem is tudtuk idén a szőlőt gondozni, mert rengeteg időt elvitt a munka. Három birtokunk van, az egyiken terem csemegeszőlő, pölöskei muskotály, Zalagyöngye és még néhány fajta itt-ott elszórva. Villany, víz van az utcában, egy 7-8 méter vízmélységű, 38 méter mély kút is van tőlünk pár méterre, de azt nem használja senki, mert előbb ki kellene tisztítani. A három telek területe 10 ezer négyzetméter. Szerencsére közel vannak egymáshoz az épületek, így egy riasztórendszer működik, őrzi az épületeket, ha nem vagyunk kint. Több éve nem volt náluk szüret, mert olyan kevés, 3-4 vödör szőlő termett, azt elfogyasztottuk.
Idén augusztus végén leszüreteltek, az iszonyatos szárazság ellenére elégedett a család a 80 liter terméssel. Megvolt a must kellő cukorfoka, kipréselve, hőkezelve, hagyományos 7 decis dunsztosüvegben tárolják. Karácsonyra biztos marad még a 6 éves Flórián és a 3 éves Marcell unokának.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. szeptember 24-ei számában.)