Fejtő Ferenc (1909–2008)

116 éve, 1909. augusztus 31-én született Nagykanizsán Fejtő Ferenc író, újságíró, kritikus, történész, esszéista, politológus, Kelet-Európa-szakértő.

„A legnagyobb szerencsém kétségkívül az volt, hogy tudtam szeretni, és hogy szerettek.”
Ez az idézet áll a nagykanizsai izraelita temetőben, Fejtő (Fischel) Ferenctől idézve, nagyapja síremlékén található emléktáblán.

Írásunkban Lévai Ibolya, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke osztotta meg gondolatait sorozatunkban, amely egykori kanizsai nagyjainkra emlékezik:

„Abban a szerencsében részesülhettem, hogy barátságával tisztelt meg Fejtő Ferenc – említette Lévai Ibolya. – Találkozásaink, beszélgetéseink alkalmával nem a tudóst, hanem az embert ismerhettem meg. A tudós méltatását nálam hivatottabb személyek teszik meg.
Ha választ keresünk arra, hogy egy 90 éven felüli ember hogyan őrizte meg imponáló szellemi frissességét és érdeklődését, akkor erre maga az ember adja meg a választ. Mindez két alapvető jellemvonásának köszönhető. Először is egész életét átható életszeretetének és optimista életszemléletének. A személyes találkozások alkalmával is meggyőződhettünk erről: kedvesség és derű sugárzott róla, pedig nem volt könnyű élete. Édesanyja súlyos betegségben fiatalon meghalt, Fejtő ekkor mindössze öt éves volt. Édesapját Auschwitzba deportálták, testvérét, Edét Buchenwaldba vitték. Mindketten a Shoá áldozataivá váltak, csakúgy, mint apai családjából többen is. A rendszerváltozást követően, amikor csak tehette, részt vett a nagykanizsai megemlékezéseken.”

A nagykanizsai Piarista Gimnáziumról, ahol középiskolás éveit töltötte, mindig meleg szeretettel beszélt. Mint említette, tanárai toleráns, emberséges magatartása kizárt mindenféle vallási előítéletet. Erősen kötődött Nagykanizsához, meghatottan köszönte meg, amikor emléktáblát állítottak nagyapja, Fischel Fülöp emlékére.

1933-ban változtatta meg Fischel Fülöp Ferenc nevét a magyarul jobban hangzó Fejtő Ferencre. Erről így írt önéletrajzi regényében, az Érzelmes utazásban:
„Sorsfordító volt ez a névváltoztatás, mert azóta is megpróbálom megfejteni saját rejtvényemet, meg a magyar rejtvényt, és vakmerően a világét, meg az életét.”

Rákényszerült, hogy hazát és nyelvet váltson, azonban anyanyelvét, a magyart mindhalálig művelte és használta. Még idős korában is olyan választékosan, árnyaltan és pontosan fogalmazott magyarul, hogy ez mindig bámulatba ejtett, hiszen mindennapjait a francia nyelvi közegben élte. A magyar nyelv használata azonban többet jelentett számára, mint puszta kifejezési eszköz: Magyarországhoz való erős érzelmi kötődését is kifejezte. Ez bizonyítja az is, hogy sosem lanyhult érdeklődése a hazai események alakulása iránt. Beszélgetéseink során mindig meglepett naprakész tájékozottsága. Független gondolkodó volt, véleményét önállóan, a tények ismeretében alakította ki – mint szabad szellemű ember.

Egyéniségének másik fontos jellemvonása az állandó szellemi tevékenység, a „szellem kondicionálása”, amely lehetővé tette, hogy 98 évesen is értékes szellemi munkát végezzen. Tökéletesen értette József Attila szóösszetételét, a „fasiszta-kommunizmus” kifejezést, amelyben jól összekapcsolódik két ellentétes előjelű, de tartalmát tekintve azonos módszer: a totális diktatúra. József Attilával való barátságát többször is említette, élete egyik legnagyobb gyászának tartotta a költő halálát.

Szerette az irodalmat: a versek és a zene szeretete is hozzátartozott emberi arculatához. Ady, Babits és Kosztolányi költészetét különösen kedvelte, sokszor idézett is tőlük. „Mily sekély a mélység, és mily mély a sekélység.” – idézte gyakran Kosztolányit, hogy érzékeltesse az élet összetettségét.

Sokszínű, sokoldalú ember volt, hatalmas műveltséggel, ember- és világismerettel. Mégis szerény maradt, nyitott mások felé, érdeklődése embertársai iránt élete végéig megmaradt. Derűje szemének huncut ragyogásában is megjelent, ami még öregkori arcát is fiatalossá tette. Szép kort élt meg – de ami ennél is fontosabb, hogy ez a hosszú élet tartalmas évekkel ajándékozta meg.

Fejtő Ferenc haláláig megőrizte szellemi tisztánlátását. Emberi arculatának megrajzolása ugyanolyan fontos, mint műveinek ismerete. Mindkettő méltó erény az utókor számára – zárta gondolatait Lévai Ibolya, a Nagykanizsai Zsidó Hitközség alelnöke.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. szeptember 10-ei számában.)