#rendezvények
A következő hetekben három fesztiválnak is otthont ad Nagykanizsa. A stábunknak nyilatkozó nagykanizsaiak szerint ezeknek az eseményeknek nemcsak a…
Hajómodellező-világbajnokság, számos horgászverseny és Országos Jet-ski Bajnokság is lesz idén a Csónakázó-tónál. A 2024-es kanizsai rendezvényekről…
A polgármester által javasolt ötmillió forintról húszra növelték a városatyák a kulturális támogatások keretösszegét a március 10-i soron kívüli…
Változatos programokkal várták a kikapcsolódni vágyókat a szervezők az Adventi Forgatag pénteki és szombati napján. Az Erzsébet téren fellépett az…
11. alkalommal vehettek részt ludvércjáráson az érdeklődők a hétvégén Valkonyán. A program rendkívül népszerű volt, hiszen csaknem 500 érdeklődő…
A városi rendezvények voltak a célkeresztben a szerdai Kibeszélőben, a Kanizsa Televízió közéleti magazinjában. A stúdióvendégek az adásban…
Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés idén…
Rendezvények szempontjából nagyon erős hónap a december, idén viszont a járvány miatt csak kevés eseményt tervezhettek a cégek. Január 11-ig…
Ma tárgyal a kormány a rendezvényeket érintő szabályokról. A jelenlegi előírások szerint augusztus 15-ig semmilyen 500 fő feletti szabadtéri zenés…
Kezd visszatérni a zenei élet is Nagykanizsán. Az elmúlt pár hónapban az együtteseknek nem volt lehetőségük próbálni a vírus miatt, a zenészek…
Karanténest, karanténkoncert, karanténfesztivál – olyan szavak, amelyek a járványveszély árnyékában és a #maradjotthon szlogen jegyében születtek,…