Vadászok jótékonykodtak a kanizsai kórházban

facebook megosztás

1 106 267 forint adományt kapott a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Gyermekosztálya. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. felajánlásából öt digitális csecsemőmérleggel és két pulzoximéterrel gazdagodott az intézmény.

A jótékonysági vadászat 11 évvel ezelőtt indult Fejér megyéből, de 2019-ben már országosra nőtte ki magát a kezdeményezés, amit hagyományosan, minden évben december 27-én tartanak. A karitatív program segítségével eddig csaknem 200 ezer gyermek gyógyításához járultak hozzá. A mai adomány összege 2023 decemberében gyűlt össze.

- RIVA Földtulajdonosi Vadásztársaság területén zajlott a térségi vadászat, el kell mondanom, hogy Magyarország mind a 19 megyéjében vadásztunk, szám szerint 42 helyszínen. Zala megyét polarizáltuk, Zalaegerszeg térségéhez és Nagykanizsa térségéhez is kapcsoltunk vadászatot, az említett vadászterület az a nagykanizsai térséghez kapcsolódott, és az itt vadászók, illetve az itteni támogatók aktivitásából állt össze az az 1 millió 106 ezer forint, amit támogatásra tudtunk fordítani - árulta el Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

kórház

A vadászok minden esetben az egészségügyet, azon belül is a gyermekosztályokat támogatják. Ez idáig 25 hazai intézmény, összesen mintegy 221,7 millió forintnyi adományban részesült nekik köszönhetően. A mai átadón Brünner Szilveszter főigazgató úgy fogalmazott, meglepetésként érte a megkeresés, de annál nagyobb örömmel fogadták a támogatást.

- Olyan eszközöket tudtunk vásárolni, amelyek akár hiánypótlóak is napjainkban, csecsemőmérlegeket, illetve komplex, ágy melletti, illetve hordozható betegmegfigyelő monitorokat, amelyek a beteg biztonságát, illetve a betegellátás minőségének a javulását szolgálják. Öröm számunkra és mindig nyitottak vagyunk arra, hogy elfogadjuk az adományokat, mert ez a nagykanizsai kórház és az itt ellátott betegek érdekeit szolgálja - mondta el Brünner Szilveszter, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház főigazgatója. 

Nád Márta, a gyermekosztályt vezető főorvos úgy fogalmazott, nagyon jó helyre került az adomány, hiszen nagy forgalmú részlegről van szó, a támogatások szempontjából még sincs a középpontban. A kapott eszközök pedig mindennap nagyban segítik majd az osztályon dolgozók munkáját.

- Például a mérlegek. Mi az, hogy csecsemőmérleget kaptunk ajándékba, méghozzá ötöt? Ezek nagy értékű mérlegek, nagyon precízek, pontosak és segítenek az anyáknak az újszülött osztályon abban, hogy naponta akár többször megmérjék, hogy a baba mennyit szopott - fogalmazott Nád Márta, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház osztályvezető főorvosa. 

Fejes László hozzátette, minden vadászt ösztönöz arra, hogy részt vegyenek a kezdeményezésükben, illetve azokat a civil személyeket is, akiknek van rá lehetőségük, hogy támogassák a beteg gyerekeket az adományvonalukon keresztül.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.