Futballünnep lesz Nagykanizsán - A ’94-es bajnokcsapat is érkezik vasárnap a stadionba

facebook megosztás

Ünneplésre készülnek a helyi futballbarátok vasárnap az Olajbányász-stadionban. Az FC Nagykanizsa-Ferencváros II mérkőzésen a klub és a szurkolók köszöntik az 1994-ben élvonalba jutó Olajbányász egykori játékosait, majd a drukkerek a lefújást követően közönségtalálkozón vehetnek részt a korábbi sikercsapat tagjaival.

1994. május 29-én, a Paks elleni 5-0-s győzelemmel vált biztossá, hogy 44 év után ismét élvonalba jutott a nagykanizsai klub. Az akkori bajnokcsapat játékosait a siker huszadik és huszonötödik évfordulóján is köszöntötték az egyesület részéről. Kepe Tibor, a gárda kapitánya elmondta, korábbi csapattársai kérték, hogy az idei évre is szervezzen egy külön eseményt, ahol összegyűlhetnek megemlékezni. Az egykori középhátvéd leszögezte: a Bányász tagjai között három évtized után is erős a kötődés. 

- A baráti szálak éppen úgy élnek, így a találkozókon megérkeznek a játékosok sorban, olyan mintha tegnap még együtt játszottunk volna. Éppen úgy megy a zrika, a szurkapiszka, tehát éppen úgy együtt vagyunk - fogalmazott Kepe Tibor, a Nagykanizsai Olajbányász volt labdarúgója. 

foci

A közönségtalálkozó mellett a helyi szurkolói csoport is egy meglepetésre készül az egykori bajnokoknak. Varga Attila, a Fenegyerekek vezetője szerint a helyi sportbarátok életében is meghatározó volt az Olajbányász sikerkorszaka.

- Nagyon sok túrában, sztoriban és eseményben rajtuk keresztül részt tudtunk venni. Örülünk neki, hogy ezen a 30 éves évfordulón sikerül megemlékezni egy koreóval és egyéb dologgal. Örülünk neki, hogy újra láthatjuk Keszei Ferit és a régi játékosokat, akik esetleg külföldön vannak, „Hegét”, Tóth Petit, aki nincs Kanizsán, a mérkőzés után pedig egy jót tudunk velük sörözni és beszélgetni – mondta el Varga Attila, a Fenegyerekek vezérszurkolója. 

Az időzítés végül a vártnál is izgalmasabban alakult, hiszen amennyiben az FC Nagykanizsa vasárnap legyőzi az FTC II-t, akkor a legutóbbi szezonhoz hasonlóan, ismét bronzérmes lesz az NB III-ban. Az egykori bajnokokat a 17 órakor kezdődő találkozó szünetében köszöntik, majd a lefújás után indul a közönségtalálkozó.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.