Idén is lesz Jet-ski Bajnokság, de hajómodellező-vb-t is tartanak a Csó-tónál

facebook megosztás

Hajómodellező-világbajnokság, számos horgászverseny és Országos Jet-ski Bajnokság is lesz idén a Csónakázó-tónál. A 2024-es kanizsai rendezvényekről szerdán tartottak megbeszélést a Via Kanizsa tárgyalójában. Az egyeztetésen azok a szakemberek vettek részt, akik közterületekre terveznek, várhatóan több száz főt megmozgató programot.

Több szigorú kritériumra világítottak rá a Városüzemeltető szakemberei a tegnapi megbeszélésen. Mint azt Szabó István vezérigazgató hangsúlyozta: fontos, hogy valós létszámot jelentsenek be a rendezvényszervezők, pontos helyszínrajzot csatoljanak, lehetőleg kerüljék a teljes útlezárásokat és minden eseteben gondoskodjanak a takarításról.

– Mindezek, amikre kihegyeztük a megbeszélésünket, ezek korábbi évek negatív tapasztalataira épülő dolgok voltak. Szeretnénk mi beszabályozi, hogy az illemhelyek száma legyen megfelelő, a rendezvény utáni takarítás legyen megfelelő, a hulladék összegyűjtése és elszállítása szintén – mondta el Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója. 

via

2024-től a Tulajdonosi Bizottság adja ki az engedélyt a rendezvényekhez, több kérvény már be is futott. Így az már szinte biztosra vehető, hogy idén nyáron is számos program helyszíne lesz a Csónakázó-tó.

– Szerencsére a horgászsport, azt kell mondjam, az elmúlt években úgy felfejlődött a Csónakázó-tónál, hogy számos horgászverseny lesz idén. Itt van most Szépligeti Ferenc, a MOHOSZ részéről, aki a teljes rendezvénynaptárt elénk tárja. Ezen kívül tudunk arról, hogy lesz augusztusban hajómodellező-világbajnokság, ami egy tényleg nagy létszámú és nagy tömeget vonzó rendezvény. S augusztus második felében, a tavaly nagyon sikeres jet-ski bajnoki futam is megrendezésre kerül – tudtuk meg Szabó Istvántól. 

A jelenlegi tervek szerint a jet-ski versenyt ismét zenés rendezvény kíséri. Így volt ez tavaly is, bár a Kanizsa Médiaház nem forgathatott róla, hiszen a szervező biztonsági emberekkel kizavartatta stábunkat a helyszínről.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.