#nyílt nap
Egynaposra szűkült az esőzés miatt szombatra és vasárnapra tervezett nyílt nap a kanizsai motocross pályán. A szervezők szerint azonban így is…
Duális Nyílt Napot tartottak ma a PEN-en. A rendezvényen az elméleti és a gyakorlati oktatást egyaránt biztosító képzési formáról tudhattak meg…
Nyílt napot tartottak a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. A tájékoztatóra a nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket várták. A felvételi követelmények…
A beiskolázási tájékoztatón végzős általános iskolások és szüleik vettek részt. A számos érdeklődő megismerhette a 2020-2021-es tanévben induló…
Harmadik alkalommal rendezték meg a FÉNY napját, azaz a Fogyatékkal Élők Nyílt napját a Halis István Városi Könyvtárban. Az évente megtartott…
Az érdeklődő hatodikos és nyolcadikos diákok az intézmény szabadidős programjait, képzési rendszerét és kollégiumát is megismerhették. A…
Tánccal és énekkel nyitották meg a Bolyai-iskola nyílt napját. A produkciók után tájékoztatót tartottak, amelyen a leendő elsőosztályos tanítók is…
Folyamatosan érkeztek az adományok a nagykanizsai Élettér Állatmenhelyre. A téli időszakban is kiemelten kell figyelni az állatokra, ezért a nyílt…
A programon elsőként volt diákok mondták el, hogy miért érdemes szakmát tanulni és hogyan lehet érvényesülni a munka világában. Ezután az intézmény…
A leendő diákoknak és szüleiknek bemutatták az iskolát, valamint ismertették a felvételi követelményeket. Az érdeklődőknek interaktív programokat,…
Ma délután is várják a repülés iránt érdeklődőket a nagykanizsai sportrepülőtéren. A tegnap kezdődött program legfőbb célja a növendéktoborzás –…
Nyílt napot tart holnap a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. A rendezvényen bepillantást nyerhetnek az érdeklődők abba, hogy mit és miként dolgoznak a…
A leendő elsősök szüleit ugyanúgy várják, mint a már gyakorló „iskolás” anyukákat, apukákat. Bepillantás a mindennapokba. Faller Zoltán szerint…
A nyílt napon Májer Anita igazgató bemutatta a felvételi rendszer követelményeit, illetve az intézményben rejlő lehetőségeket. Az általános…
Az üzembe november 17-én pénteken délután négy órától egészen este tíz óráig várják azokat, akik kíváncsiak hogyan készülnek a különféle fényforrások…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 2. oldal
- Következő oldal