Duális nyílt napot szerveztek a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban
Duális nyílt napot szerveztek a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban ma délelőtt. A résztvevők egy rövid előadást hallhattak az intézmény képzési kínálatáról. A jelenlegi hallgatók pedig beszámoltak a turizmuson, az informatikán és a vízügy területén szerzett tapasztalataikról.
A korábbi években 80-100 fő érkezett az ország több pontjáról, hogy belekóstoljon az egyetem hangulatába, az idei pandémiás időszak miatt azonban ennél jóval kevesebben vettek részt a nyílt napon.
– Tematikájának ennek a nyílt napnak a robotokat próbáltuk adni. Volt hallgatónk hozott a jelenlegi munkahelyéről egy robotot, a saját robotjainkat mutatjuk be, ezeket lehet kipróbálni, programozni, játszani egy kicsit velük. Ami viszont a hátulütője, hogy sajnos a koronavírus elterjedésének a fokozódása miatt kicsit szűk körű lett a mai nyílt napunk, de ez nem jelent semmit, hiszen igyekszünk majd ezeket pótolni, ezeket az élményeket ugyanúgy akár egy másik alkalommal is megadni még a további érdeklődőknek – mondta Tóth-Kaszás Nikoletta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója.
A játékos workshopon egy volt hallgató tartott bemutatót az érdeklődőknek, ebben megismertette a fiatalokkal, hogy miként működjenek együtt a robotokkal a munkájuk során.
– Alapvetően ipari robotokkal foglalkozom, de ezen az ipari roboton belül már nem a régi ipari robotokról beszélünk, amik rácsok és különböző elkerítések mellett dolgoznak, hanem az ipari robotoknak az együttműködő robot, azaz kollaboratív robotágával, akik már a munkavállalókkal együttműködve dolgoznak, hiszen ez a jövő. Nem az, hogy a robotok kiváltják a munkavállalókat, hanem együtt dolgozunk – mesélte Pintér János, a Viapan Group IT robotikai igazgatója.
Hasonlóan szórakoztató programokkal, várhatóan januárban megismétlik a nyílt napot. Az egyetem alternatív módszerek bevezetését is tervezi, így a későbbiekben akár egy-egy oktatásba is bekapcsolódhatnak a leendő diákok.
H.R.
(Képek: Kanizsa TV)