„Simán megírnám újra” – A többség szerint könnyű volt a matematikaérettségi

facebook megosztás

Egyenletmegoldás, számelmélet és valószínűség-számítás is szerepelt a középszintű matematikaérettségi feladatai között ma délelőtt. Az első részben definíciókat kértek számon a tanulóktól, míg a másodikban három kötelező és kettő válaszható feladat várt a fiatalokra. A megkérdezett diákok többsége szerint könnyen megoldható volt a feladatsor.

A számonkérés első felében 45 percük volt a diákoknak, hogy a matematikai definíciókról adjanak számot, ebben statisztikaszámítás és logaritmus is szerepelt. Az érettségi második felében 135 perc alatt összesen öt feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak, közülük hármat kötelezően. Fehér Katalin Kornélia matematikatanár szerint a most zajló tanévben bevezetett változtatások a matematikát kevésbé érintették, azonban a korábbi évekhez képest könnyebb volt a feladatsor.

– A felkészülés az úgy történt, hogy január végén befejeztem az anyagot, és februártól körülbelül három hónap állt a rendelkezésünkre. Természetesen a tavaszi szünet ezt egy kicsit megszakította. Nagyjából fel is tudtunk készülni a diákokkal – fogalmazott Fehér Katalin Kornélia, a Piarista Iskola matematika-fizika szakos tanára.

érettségi

A megkérdezett diákok szerint a matematikaérettségi miatt izgultak leginkább a végzősök és volt, aki nehéznek találta a feladatokat.

– A magyar kimondottan jól sikerült, bár sokan panaszkodtak a novellára, hogy kicsit furcsa volt a kérdésfeltétel, de szerintem könnyen meg lehetett oldani azt is. Matekból igyekeztünk minél jobbat írni, bár az egész évfolyamban szerintem a matek megy a legkevésbé. Én azt mondom, hogy jó matekos voltam a négy év alatt, de engem is egy kicsit megizzasztott az érettségi – árulta el Darabos Martin, a Piarista Iskola tanulója. 

Mások ennél jóval könnyebbnek látták a feladatsort, így volt, aki szerint alaptalan volt az érettségi előtti izgalom.

– Én kellemesen csalódtam. Kicsit tartottam tőle. Nem azért, mert nem tudtam, hanem a matekot könnyű elszámolni és emiatt féltem tőle, de szerintem igen jó volt. Simán megírnám újra – mondta el Karakai Kíra, a Piarista Iskola tanulója. 

érettségi

A kevésbé jó matekosok is pozitívan értékelték az érettségit. Németh Letícia stábunknak elmondta, a vártnál jóval könnyebben meg tudta oldani a feladatokat.

– Nekem ezek a valószínűségszámításos, statisztikás feladatok jobban mennek, mint a különböző geometriai és egyéb területszámításos feladatok, úgyhogy ezek jól sikerültek szerintem – fogalmazott Németh Letícia, a Piarista Iskola tanulója. 

Idén matematikából az országban, középszinten 69 047-en, míg emelten 6616-an érettségiznek.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.