Percről percre a közgyűlésről (Terítéken a költségvetés - Folyamatosan frissül!)

facebook megosztás

15:48 - Focisták támogatása

Nem hozott vitát. Balogh László jelezte, ő tartózkodni fog, mivel többet adni. Ezt nevetés fogadta az ÉVE oldalán.

Szavazás: 11 igen, - 0 nem - 4 tartózkodás.

Az ülés végén Balogh László jelezte, a következő ülés nagycsütörtökön lenne, de ezzel több probléma van, így új időpontot javasol. Ez az előtte lévő szerda, 9 óra.

15:20 - Településrendezés

Módosítja Fodor Csaba a javaslatát. A napirendben több utca beépítési szabályai szerepelnek. Balogh László ehhez nem adná a nevét, pláne úgy, hogy a főépítész is több esetben ellenvéleménnyel élt. A 8-ból egyet kiemel: Kossuth téri parkolók kialakítása. Ez nagyon súlyos tétel. Így a tér elveszítené közpark jellegét, s megszüntetnék a 113 fát. Persze Balogh László érti a kórház parkolási gondjait, de azt nem biztos, hogy ilyen áron kell megoldani.

Háttér: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202311/jovore-megepulhet-a-parkolo-a-kos…;

Fodor Csaba, mint mondja, ez nem szép, de itt a főépítés véleménye a legkevésbé érdekli. Azt kéri Fodor Csaba, inkább neki higgyen, ne a főépítésznek. A Kossuth tér háromszög jellege megmarad és maximum 1-2 fát kell kivágni, nem 113-at. Fodor Csaba úgy gondolja, Balogh László félre lett tájékoztatva. A feltétel az volt, hogy a lehető legkevesebb fát vágjanak ki. Azt gondolja Fodor Csaba, a folyamatot el kell indítani. A tervező elkészíti a javaslatokat, amiket behoz a bizottság elé, majd azt követően is dönthet a főépítész. S azért morcos, mert akkor nem szólt a főépítész, amikor a tervek elkészültek, hanem most, utólag szól, hogy ez így nem jó. 

Balogh László azzal tisztában van, hogy ez csak egy folyamat elindítása. De már most, az elején figyelmeztet, hogy lesznek olyan elemek, amiket nem fog támogatni. 

Szabó Szilárd is csak a Kossuth tér kapcsán kért szót, azt nem tudja támogatni. Hiszen, ha ez a folyamat beindul, később nem lesznek képesek megállítani. Szerinte inkább fejleszteni kéne a Kossuth teret, hogy még szebb park legyen. Erre jó példa az Eötvös tér. Látta a terveket és a variációkat is, neki egyik sem tetszik, hiszen lényegében mindegy, hogy 70 vagy 100 autó parkol itt.

Károlyi Attila szerint Szabó Szilárd még fiatal ahhoz, hogy emlékezzen arra, amikor a Kossuth tér kettévágása történt. Hiszen ez a park most is két részből áll. Mit kell ezen most már siratni? Csak azért sírnak most, mert ez Fodor Csabának jutott eszébe?

Gondi Zoltán is szeretne példálózni: Zalaegerszegen, a vasút oldalán is ilyen tér van, a másik oldalán pedig ki van alakítva nagyon szépen a parkoló, fákkal együtt.

Berta Krisztián is ehhez csatlakozik. Az ötlete innen jön, Zalaegerszegről. Ezért is megmosolyogtató a főépítész válasza, úgy látszik, ő nem járt még Zalaegerszegen.

Schauta Marcell szerint az alapprobléma továbbra is a gépjárművek száma a kórháznál. S, ha ez nem tetszik, akkor már valami javaslatot is mondhatna a Fidesz, ne csak azt, hogy ez nem jó. A másik pedig az, ha a Kossuth tér elkészül, akkor a kórház melletti utcák zöldterületeit lehet tehermentesíteni és elkezdődhet a zöldítés.

Szabó Szilárd is elmondta ezt több alkalommal, például akkor, amikor a Kórház körforgalom telke el lett adva. Akkor az ÉVE-frakció ígéretet tett arra, hogy 100 parkoló épül majd, aztán abból most ott tartunk, hogy 45 épül. S ennek a 45 helynek a költsége és amit a város beletett az értékesítés után, már eltette a befőtt a nagymamát. Ez is egy szomorú tény, de a lényeg az, hogy ez a kérés nem lett meghallgatva akkor. S most megint ott tartunk, hogy kellenének a parkolók. Lenne más ötlete, ami nem a Kossuth tér.

Balogh László is ezt emeli ki, ezt a faállományt meg kell tartani. De ezzel, hogy a Kossuth tér parkoló lesz, ezt nem tudja elképzelni.

Fodor Csaba arra kér mindenkit, maradjanak a tényeknél. 2019-ben az ÉVE felvetette, a Kórház utca sarkán a telken parkolókat kell kiépíteni, erre a Fidesz úgy reagált, hogy a Zalai Hírlapnak nyilatkozott, micsoda balgaság ez, ezt az értékes telket parkolóként használni. S az sem igaz, hogy negatívan jönne ki a mostani beruházásból a város. De a Spar és a Burger King együtt, az önkormányzattal együtt, több mint 100 parkolót eredményez majd. Ezek tények. Megérti a polgármester aggodalmát a Kossuth tér kapcsán, de azt tudni kell, hogy a parkolóknál fákat amúgy is kötelező ültetni.

Szavazás: 8 igen 7 nem - elfogadva.

15:17 - Kitüntetések

Károlyi Attila jött módosítóval. Két kitüntetési ötlettel jött. Balogh László részben egyetért, de talán jobb lenne a következő ciklusra hagyni. Most a javaslat szerint összesen 5 kitüntető cím lehet, valamint 6 sportos.

Szavazás: 8 igen 4 nem 3 tartózkodás - elfogadva.

Sportrendelet módosítása: 14 igen, 1 módosítás - elfogadva

13:05 - Kezdés - Költségvetés

Némi késéssel, de elindult a közgyűlés. Elég régen nem volt már délutáni ülés, bár várhatóan ezúttal nem nyúlik estébe a tanácskozás, mint a testület első hónapjaiban. Ismertette a napirendeket Balogh László, majd a költségvetésre tért ki. A több mint 4 milliárdos hiányt alkotta meg 0-ás költségvetéssé, majd kitért a legutóbbi ülésen már elmondottakra, miszerint plusz is érkezett a büdzsébe. Összefoglalta: az állami támogatások emelkedését és az energiaárak csökkenését, mint pozitív tényező. Utcafelújításokat sorolt fel, mint kiemelt pont. A felszólalás közben egy "baloldali ÉVE-frakció megtorpedózására" tett célzás elhangzott, de alapvetően a sorokra tett összeget említi. Fontos tétel neki, hogy a vállalkozások beindítására 40 milliót szánna. Végül kiemelte: az önkormányzat 14 milliárd 883 millió forinttal gazdálkodhat. Talán könnyebb év jön, mint az elmúlt esztendők, de így is a takarékoskodásra kell koncentrálni.

Bizzer András is szót kért. Szerinte a költségvetés jó állapotú, mindenre jut pénz. Ez pedig azért lehet, mivel a kormány támogatja a várost, ez a számokból egyértelműen látszik. Viszont 300 millióval kevesebb az állami támogatás, mint tavaly. De ez csak azért alakult ki, mivel tavaly jelentős támogatást kapott Nagykanizsa. Ezek a jelentős számok pedig segítik a város gazdálkodását. Néhány kiemelt dologra is kitért: a térfigyelő kamerákat bővíteni kell a Keleti városrészben, erre 25 millió forintot kell költeni. S nem csak Palinra kell költeni, hanem a város más helyszíneire is. Fontos a vállalkozások támogatása, 40 millióért, pláne úgy, hogy ezt tavaly levette az ÉVE-frakció 0 forintra. Így meg sem lehetett tudni, hogy lett volna-e olyan vállalkozó, aki ezt igénybe vette volna. Bízik benne, hogy az ÉVE a fontos dolgok mellől nem vesz el összegeket.

Erdős Lászlónak van módosítója: a palini Napsugár utca felújítása ez. Az ÉVE részéről többen nevetni kezdtek a felszólalás alatt. Erdős László elmondta, kopóréteg-problémák vannak ezen a szakaszon. S a csapadékvíz is komoly problémákat jelent. Erdős szerint 4 éve is felvetette ezt a kérdést, akkor nem nevettek. Az utca pedig azóta is romlik.

Balogh László jelezte, ez a tétel már szerepel a költségvetésben.

Radics Bálint folytatta. Nagy örömére szolgál, hogy olyan problémákat lehet megoldani, megvalósulhat a temetőnél az út felújítása is és a vízelvezetés. A másik fontos fejlesztés szerinte a MAORT 24-26 a parkolók felújítása és bővítése. Számára a Sörgyár utca is ilyen fontos lenne, már tavaly is jelezte ezt. Ezt már több évtizede elhalasztotta a város vezetése. S nem utolsó sorban a miklósfai Mindenki Házát vezető egyesület nevében arra kéri az ÉVE-frakciót, hogy az itteni 4 millió forintot emeljék meg 10 millióra. Az ÉVE részéről jött egy mikrofonon kívüli hang: "szerintem 20-ra!"

Dénes Sándor polgármester szólalt volna fel, de közben Károly Attila nyomott ügyrendit.

Marad a szó Dénes Sándornál. Csak a köszönetét akarja kifejezni, hogy ez a költségvetés megalapozottan elkészült. Aminek külön örül, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcába 15 millióért elkészülhet a gyalogátkelő, hiszen ezt többen jelezték neki.

Károly Attila azt kérdezte: Balogh László csak a saját frakciójának adja meg a szót?

Balogh László szerint nem.

Az ügyrendi Károly Attila szerint az volt, hogy aránytalanul adja meg a szót a polgármester.

Fodor Csaba jön. Az eddigiek ódákat zengtek a költségvetésről. Hogy lásson mindenki a számok mögé, elárulta, a fejlesztések javáról már tavaly döntött az ÉVE-frakció. Be lett terjesztve, hogy a cégektől óriási pénzt von el. Parkgondozásra 80 millióval kevesebbet adna Balogh László. A kiváló költségvetés tehát abból ered, hogy ilyen pénzeket von el Balogh László. Ha megszavaznák, majd különböző médiákon keresztül zaklatnák a Via-t, hogy nem nyírják a füvet. A Kanizsa Médiaháztól a 120 helyett 30-at írt be, ami működésképtelen helyzetet hozna elő. Majd kitért Radics Bálint felszólalására: a miklósfai alapítványnak a kértnél több forrást írt be az ÉVE-frakció, amire azért volt szükség, mivel nem nyertek a civil alapból. Ellenben sok Fideszhez köthető szervezettel. Erről itt írtunk: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202401/kampanyra-megy-kanizsan-csak-fide…

Fotó: Novák Viktor

Balogh László szerint a fejlesztéseknek együtt kell örülni. A polgármester szerint náluk nem a cégek a prioritás, hanem a fejlesztések.

Horváth Jácint jött. Köszöni a hivatal munkáját, hiszen ma reggel küldte át a módosítókat és át is nézték a hivatal munkatársai. De nekik se volt sok idejük, hiszen csütörtökön, 15 óra után kapták meg a polgármester tervezetét. Ez a költségvetés a bosszú költségvetése, bosszú a cégekkel szemben. Az nem lehet a városlakók érdeke: hogy fele annyiszor nyírják a füvet vagy vigyék el a szemet. S az sem lehet a kanizsaiak érdeke: hogy szeptember 1-től bezárják az Uszodát és a Kanizsa Arénát, valamint embereket küldjenek el a Nettától és a Viatól. A Kanizsa Médiaházat pedig a Városfejlesztőt beszántja, ezzel megszünteti a 40 éves városi médiát. Valamint a megkezdett projektek is veszélybe kerülnének, hiszen a Városfejlesztő helyére nem tervezett semmit a hivatalba. Ezt okozná Balogh László költségvetése, s még a játszóterek felét is be kellene zárni. A minimális felét írta be a polgármester. A futballt támogatni fogja az ÉVE is, viszont a kézilabdára nem tervezte be a megígért összeget, ezt korrigálták. Az ÉVE nem érti, hogy miért nem támogatja az egyetem alapítványát a polgármester. Nem tartja fontosnak a kórház parkolási gondjainak megoldását sem, így ezt az ÉVE beleteszi a büdzsébe, ezt idén meg kell csinálni.

Erről is írtunk már: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202311/jovore-megepulhet-a-parkolo-a-kos…

Fontosnak tartja az ÉVE a kisebb fejlesztéseket is, így a parkolókat. Kiemelte azt is Horváth Jácint, hogy a rezsivédelmi alapot még ki sem osztották. Elvisz a kormány 200 millió gépjárműadót is. Ha az inflációt követné a kormány, 600 millióval többnek kellene lennie a működési támogatásnak, nemhogy 300 millióval kevesebb. Ha ezt egy baloldali kormány csinálna, a Fidesz már tüntetéseket szervezne. Közelíti az ezer milliót, amivel a kormány kevesebbet ad. Ezen elgondolások mellett fogalmazták meg a saját javaslataikat. Volt olyan tévedés is a polgármesteri változatban, hogy ugyanaz a járda két soron is szerepelt. 6-8 hónap, mire a tervezéstől egy járda eljut a kivitelezésig.

Balogh László szerint a sárdobálás előtt meg kellene jegyezni, mások a prioritások. A cégek kapcsán nem fog teljes körűen reagálni: a kézilabda támogatása a verseny és élsport támogatásból jutna. Pályázati önerőt 50 millióval tervezte. A Pannon Egyetemhez való hozzáállás pedig szerinte megfelelő. Az infrastruktúra kapcsán kölcsönösen lehetne mondani elmaradt tételeket. Bárcsak teljesülhetne minden. S lehet a kormányzati támogatást is emlegetni, de ő alapvetően örül, hogy összesen több mint 3 és fél milliárd érkezett a városhoz.

Gábris Jácint szólalt fel, örül, hogy Erdős László is támogatja a már a költségvetőben szereplő Napsugár utcai fejlesztést. Az ÉVE számított a kormány csapadékvízproblémák kapcsán ígért támogatására, az azonban nem érkezett meg. A mostani fejlesztés azonban legalább az útburkolat problémáját javítani fogja. Aláírásgyűjtés is volt e téma kapcsán.

Fotó: Novák Viktor

Fodor Csaba szerint ki kell emelni, hogy a Tripammer utca a TOP fejlesztések első helyén szerepel. Ez egy bonyolult munka lesz, ráadásul nem tudják, hogy mi lesz az uszodával. Bár ugye kampány van, szóval biztos, hogy megint meg lesz ígérve az uszoda. Az ÉVE azt mondta, nem vár az uszodaprojektre, hanem betette ezt a tételt a TOP-os programba. Azt is el kell mondani, hogy amit megterveztettek kisebb parkolókat, s az Alkotmány utcában a rendelőnél, valóban több évtizedes kérés volt már, ott tavaszra elkészül a parkoló. Amire ez a szűkös költségvetés reálisan lehetőséget nyújt, azt megteszik. Tudják, hogy Kiskanizsán is számos járda- és útprobléma van.

Balogh László azt kívánja, legyen új uszodánk és legyen Tripammer utcai felújításunk. 3 és fél napja volt az ÉVE-nek a költségvetésre, míg a Fidesznek 3 órája volt megnézni az ÉVE módosítóját.

Károlyi Attila, mint mondta, nem nagyon szokott a költségvetési vitába felszólalni, hiszen vannak nála szakavatottabbak, főleg Horváth Jácint. A Dózsa 119-nél azonban köszöni a támogatást, hogy a kocsik végre viszonylag kulturált helyen állhatnak. Amikor a Dózsában a lakópark megépült, az utakról elfeledkeztek. Van olyan út, ami egy török úr birtokában van, viszont vannak olyan tulajdonosok, akik ingyen átadják a területüket, hogy az önkormányzat fordítani tudjon a helyszín kezelésére. Örül annak, hogy a Hevesi-Rózsa körforgalom megépítését, eddig azt gondolta, direkt húzta az időt Balogh László. Most ezért bocsánatot kér, de ne feledje senki, 15 éve vajúdik a körforgalom kiépítése. Amikor sikerül, óriási ünnepség lesz, ő maga is felajánl egy hordó sört, mindenkit vár szeretettel. A Fidesz részéről valaki mikrofonon kívül megjegyezte: Kampány - ezen mindenki jót nevetett. Örül annak is, hogy Bizzer András is támogatja a Keleti városrész kameráinak bővítését, bár azt is megemlítette, hogy tavaly már 25-30 kamerával bővült ez a rész. Azt is szeretné, ha a veterán katonák is lobbiznának a Dózsa-szobor kapcsán. Bodó László vetette oda: Majd, ha lesz emlékmű - Károlyi válaszolt: az a terv még csak 3 éves, az övé pedig már 10.

Szabó Szilárd először szólalt fel. A tartalékkeret terhére mindenképpen szeretné, ha végre Nagyfakosra is jutna egy kis figyelem és pénz. Hiszen komoly problémák vannak az úttal. 8-10 milliót különítene el erre. Bagolának is szeretne 5 milliót javasolni, infrastrukturális fejlesztésre. Külön szeretné kiemelni, hogy a rengeteg felszólalás, ami a zárt kerti utak kapcsán a részéről is elhangzott, most eredményre vezetett, hiszen 20 millió szerepel most ezen a soron. Az ÉVE-frakció módosítójára valóban nem volt sok idő, a Médiaház kapcsán tett javaslatot. Ő eddig és most is sokallja az összeget, amit erre költött a város, az elmúlt években összesen 400 milliót, erre jön az idén 160 millió. Ezt akkor tudná elfogadni, ha korábban nem hangsúlyozta volna számos alkalommal Fodor Csaba, hogy a korábbi vezetés mindig több pénzből gazdálkodott, mint a mostani.

Erre Horváth Jácint szólt oda - nem igaz!

Schauta Marcell először: egy tételre kérdezne rá. A Kanizsa Aréna 2021. december 4-én lett megnyitva, 31 millió lett költve a működésre. 2023-ban 90 millió volt rá tervezve, végül 115 lett. Az idei költségvetésbe pedig 70 milliót tett Balogh László. Ezek szerint ennyivel csökkentek a fenntartási költségek? Ennyiből lehetne működtetni? Az elmúlt években mindig azzal jött a Fidesz, hogy az ÉVE csöpögteti a forrást. Most meg már vagy kevesebbe kerül az Aréna vagy a Fidesz úgy döntött, már nem fontos üzemeltetni. A kérdés az, ezt a 70 milliót komolyan gondolta a polgármester?

Balogh László azt gondolja, el kellett telnie 1-2 évnek, hogy ez a gépezet beinduljon. Persze nem tökéletesen működik, de most már rendezvényekkel ki lehet egészíteni.

Dénes Sándor jött. Nagyjából fél órája fejezte ki a köszönetét. a Bajcsy-Zsilinszky utcát ismét javasolja. Valamint a Szent Rókus utca befejezése, mivel az 588 milliós forrásból csak a fele készült el. Ezt mindenki megszavazta, hogy 18 millió rendelkezésre áll, most meg azt látja, hogy 0 forint.

Károlyi Attila szólt oda: őrület.

Dénes Sándor reméli, a másik két kiskanizsai képviselő is mellé áll. Egyszer meg lett szavazva, most meg mégsem csinálják meg? Ilyet nem lehet csinálni!

Fodor Csaba reflektál: Médiaház - az akkori véleményét tartja. Az akkori vélemény egy Fidesz szócső volt, nem fért be ellenzéki képviselő. Ez tény.

Fotó: Novák Viktor

Szabó Szilárd nevetett fel hangosan.

Fodor Csaba folytatja: 142 millió volt a tényadata 2017-2018-ban a Médiaháznak. Eltelt 6-7 év. Óriási infláció volt azóta, így a mostani összeg, azt állítja be. Ez nem túlzott a béremelések, fejlesztések és az energiaárak emelése mellett. A 2017-es 142 millióhoz képest a mostani 160 nem túlzó.

Balogh László azt gondolja: a Médiaház egy ÉVE szócső.

Tóth Nándor osztja azt a véleményt, hogy az eredeti költségvetés jó volt. Bár nyilván, igazán jó nem lehet, hiszen szűkösek a keretek. Most már elég szomorú, hiszen arra nem számított, hogy a Pivári utca 0 forinttal fog szerepelni. Pedig erre van érvényes költségvetési döntés. A bajcsai művház fejlesztésére is kellene forrás, új kérése is lenne: egy biztonságos gyalogátkelőhely kellene. A Tripammer utca szégyenfoltja a városnak: mindig azzal van elodázva, hogy mi lesz az uszodával. De nem csak az úttal, hanem a parkolással is gond van.

Horváth Jácint reflektál: arról döntöttek, hogy a tervezés elindul a kiskanizsai járda kapcsán. Ezzel talán év végén meg lehet csinálni. De a legjobb az lenne, ha a kormány végre döntene a rezsivédelmi alapból, hiszen abból sok fejlesztést meg lehetne csinálni. Így nem csak a "fideszes fejlesztések" hiányoznak, hanem azok is, amiket az ÉVE hozott be. A Tripammer utca kapcsán pedig valóban hosszú évei voltak rá a Fidesznek, mégsem csináltak semmit. Most szerepel a TOP-ban, nem tudja Horváth, hogy az miért zavarja a Fideszt, hogy EU-s pénzből lenne finanszírozva, nem a sajátból. Az uszoda kérdése őt is zavarja, de akkor mondják ki végre, hogy nem lesz uszoda. Mert ha meg mégis lesz, és közben elkészül a felújítás, akkor a kanizsaiak kinevetik a városvezetést, hogy az új utat feltúrják. Voltak Bajcsán fórumot tartani. senki nem mondta a gyalogátkelőt. 

Schauta Marcell szólalt fel a gyalogátkelőhely kapcsán. Sok helyre kérnek, de végig is kell gondolni, hogy ahol lesz gyalogátkelő, akkor azon is kell átmenni. Azért felesleges ezt kiépíteni, hogy a szomszédok átrohangáljanak egymáshoz.

Fodor Csaba folytatta: megkísérelték a lakossági igényeit széles körűen felmérni. Voltak Miklósfán, Kiskanizsán, Bajcsán, Palinban. Amint az új forrás megérkezik, átnézik, hogy mik azok a fejlesztések, amik beférnek. A Pivári utca valóban fontos, de emlékszik arra is, hogy amikor Tóth Nándornak alpolgármesterként jelezte, hogy miért nem azt a szakaszt újítják fel, ahol valóban teherforgalom van. Nem azt kellett volna megcsinálni, ahol Tóth Nándor lakik. Az ÉVE nem felelőtlen, ezért csak a biztosat tervezte be.

Károlyi Attila jön: ha elhangzik olyan kérés, amit Tóth Nándor fogalmazott, akkor illett volna a polgármesternek Schauta Marcellre figyelnie. Mond egy példát: a Városkapunál elkészült az új gyalogátkelőhely, de a többség nem ott megy át, hanem a körforgalomnál. Oda kellett volna a gyalogátkelő.

Tóth Nándor reflektál Fodor Csabának és Károlyi Attilának: ahol ő lakik, 2008-ban történt felújítás. Nagyon rossz állapotban volt az út, s gyakorlatilag nincs járda. A Pivári utcákat pedig általában nem a közepén kezdik, amikor elkezdődött a felújítás, úgy gondolták, messzebb elérnek, mint ami sikerült. A bajcsai gyalogátkelő kapcsán pedig kiemelte, hogy mindenki tudja, nem lehet 200 méterenként gyalogátkelőt létesíteni. A központnál szeretnének, hiszen ott vannak a közintézmények.

A vitát Balogh László lezárta, mielőtt elkezdődik a Ki tud többet Kiskanizsáról és a zebrákról vetélkedő. A szavazás előtt szünetet rendel el a polgármester. Így jön a szünet - 15 perc.

Szavazás

Radics Bálint javaslata, Mindenki Háza 10 millió: 7 igen 2 nem 6 tartózkodás - elutasítva

Napsugár utca felújítása, 30 millió: 7 igen 1 nem 7 tartózkodás 

Fodor Csaba nyomott ügyrendit: lehet itt szórakozni, csak elméletileg komoly költségvetést állított be a polgármester. Erre hangulatgerjesztés céljából, minden hasra ütésre behozott összegeket megszavaztat. A Napsugár utca kapcsán 22 és félmillió forintot tervezett be az ÉVE, erre Erdős László politikai okból azt mondta, 30.

Szabó Szilárd nagyfakosi javaslata: 7 igen 1 nem 7 tartózkodás

Bagolai javaslat: 7 igen 1 nem 1 tartózkodás

Dénes Sándor kiskanizsai utcafelújítás: 7 igen 1 nem 7 tartózkodás

Dénes Sándor másik javaslata, a Szent Rókus utca felújításának folytatása, 18 millió: 7 igen 1 nem 7 tartózkodás

Tóth Nándor bajcsai gyalogátkelőhely tervezése: 7 igen 1 nem 7 tartózkodás - elutasítva.

Horváth Jácint módosító csomagja: Balogh László nem ért ezzel egyet. 8 igen 6 nem, 1 tartózkodás - elfogadva. Szabó Szilárd tartózkodott. 

Előzmény:

Hat napirend, de egy mind felett - összegezhetnénk akár így is, némi Gyűrűk Ura felütéssel. Ma tárgyalnak a frakciók a 2024-es költségvetésről. Aligha kell leírni, hogy ez nem lesz zökkenőmentes. Az előzményekről többször írtunk.

Itt: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202403/koltsegvetes-es-zaszlobontas-elot… és itt: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202402/kozgyules-marcius-12-en-lehet-elf… valamint itt is: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202401/horvath-jacint-a-kormany-iden-160…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.