Fél évszázad a művelődés jegyében

facebook megosztás

Ötven évvel ezelőtt adták át a Hevesi Sándor Művelődési Központ épületét. A jeles jubileum alkalmából kiállítással idézik fel az intézmény fél évszázados múltját, az ünneplést pedig nagyszabású gálaműsor teszi teljessé, méltóképpen köszöntve a város meghatározó kulturális intézményét.

1976. november 6-án avatták fel a Hevesi Sándor Művelődési Központ épületét, amely immár öt évtizede Nagykanizsa meghatározó kulturális központja. Az intézmény az elmúlt fél évszázad során számtalan ismeretterjesztő előadásnak, koncertnek és színházi produkciónak adott otthont, gazdag és színvonalas kulturális kínálatával generációk számára biztosítva a művelődés és a közösségi élmények lehetőségét. Mindennek felelevenítésére jubileumi tárlat várja az érdeklődőket az intézmény színházi előcsarnokában.

hsmk

- Próbáltunk korszakokból ízelítőt, pillanatokat felvillantani, a kollégáim jó munkát végeztek az installálással és itt szeretném megköszönni mindazoknak, akik a saját gyűjteményükből a rendelkezésünkre bocsátottak tárgyakat, ereklyéket, emlékeket, itt elsőként Papp Ferenc nyugalmazott igazgatót említem, aki szívügyének tekintette, hogy részt vehessen ebben a gyűjtőmunkában - árulta el Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója. 

A ma már három kulturális intézményt összefogó központ vezetője kiemelte: fennállásuk öt évtizede alatt számos kihívással kellett szembenézniük, ám munkájuk során mindvégig a közönség igényeit és elégedettségét tartották szem előtt.

- A mi számunkra és főleg ennek az intézménynek a számára ez már egy igazi patina, egy jeles évforduló. Ezalatt az ötven év alatt több társadalmi, gazdasági, politikai fordulatot éltünk meg az országban és Nagykanizsán és természetesen az intézményben is, de a mindenkori vezetők és a mindenkor itt dolgozó kollégák mindenkor meglépték, amire szükség volt és mindig az aktuális trendekhez igazodtak és mindig a közönség igényeit tartották szem előtt - mondta el Kovácsné Mikola Mária.

A jubileumot pénteken ünnepi gálaműsorral teszik emlékezetessé, amelyen Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Góbé Zenekar is színpadra lép.

K.V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.