Költségvetés és zászlóbontás előtt a frakciók

facebook megosztás

Február ismét egy politikailag aktív hónap volt Nagykanizsán, két soron kívüli közgyűléssel. Bár a törvényi határidő vészesen még nem sürget, de továbbra sincs elfogadott költségvetése Nagykanizsának és a nyíltan bejelentett polgármesterjelöltekre is még várni kell. Ezzel szemben jó esetben március közepén fogadhatják el a büdzsét a városatyák, az indulók kapcsán pedig érdekes kontraszt, hogy Balaicz Zoltán már hétfőn ismertette, ismét indul a polgármesteri székért Zalaegerszegen.

hz

Már január közepén tartott egy sajtótájékoztatót Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese. Akkor a politikus hangsúlyozta: a kormány idei megszorító intézkedései összesen 1600 millió forintot vesznek el a kanizsaiaktól, hiszen 893 millió forint szolidaritási adót szed be a várostól, amihez még hozzáadódik, hogy Kanizsa 569 millióval kevesebb működési támogatást kap, mint tavaly. Akkortájt lehetett olvasni több kormánypárti képviselő és a polgármester közösségi oldalán is, hogy a város 160 millió forint szabad forrást kapott a kormánytól. Horváth Jácint szerint ez egy csúsztatás, amit rendbe kellett tenni. Mint fogalmazott: azt a Fidesz helyi képviselői nem mondják el, hogy idén minden eddiginél több szolidaritási hozzájárulást kér az állam, ráadásul minderre még rájön a gépjárműadó mintegy 200 millió forintja, amit szintén elvon a kormányzat. S ezek mellett az idei megszorítási csomag duplán fáj a kanizsaiaknak, hiszen az is kiderült, hogy a 2015-ben megígért Modern Városok Program öt tétele csak terv marad, egyedül az Aréna épült meg, s így Nagykanizsának 6 milliárd 214 millió 692 ezer forintot vissza kellett fizetnie az államnak. Horváth akkor leszögezte, Kanizsának minimum 1,6 milliárd forintot kellene ahhoz kapnia a rezsivédelmi alapból, hogy a 2019-es szintet biztosítani tudja.

Erről az összegről azonban azóta sincs hír, a második februári közgyűlés összehívásának eredeti apropója azonban egy pozitív pont volt, méghozzá a tavalyi költségvetés ötödik módosítása. Több mint 1 milliárd 200 millió forint plusz keletkezett, amit az idei büdzsébe építhetnek be, ezt egyhangúlag el is fogadták a képviselők. Balogh László ugyanakkor szóban beterjesztette a bizottsági helyek feltöltését is, az öt érintettből négyen ott is voltak a Vasemberházban. A napirend alapján a pénzügyi grémiumba Siposné Gerencsér Henriett, az ügyrendibe Várfali Tibor, az oktatásiba Radics Bálint és Kuti László, míg a szociálisba Sárdi Zoltán kapna helyet. A felvetés kapcsán Fodor Csaba és Horváth Jácint is elmondta, meg fogják szavazni, hiszen így szól a megállapodásuk, de semmi nem indokolta, hogy soron kívüli döntést hozzanak róla, ráadásul korábban az ÉVE hasonló kérését is azzal utasította el Balogh László, hogy ez soros ülésre való napirend. Míg most, fordított esetben a miért kérdésre a polgármester csak annyit mondott, hogy csak. – Most 2024 eleje van, nagyjából fél év van vissza ebből a ciklusból. S valamiért most világosodott meg polgármester úr, hogy bizottsági tagokat kéne választani a 2019 óta üres helyekre. Én azt gondolom, hogy behozhatta volna januárban, azt nem értem, hogy ezt miért nem látta vagy behozhatta volna a következő soros ülésünkre, március végére. Nyugodtan megteheti, hiszen nyilvánvalóan, a politikai megállapodás alapján mi ezt támogatni fogjuk. Azt viszont nem indokolja semmi, hogy miért a soron kívüli ülésen kelljen erről dönteni – szögezte le Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Ezen az ülésen jelentette be Balogh László, hogy március 12-én tartják a költségvetési közgyűlést. Ott az SZMSZ szerint nincs időkorlát, tehát bizonyára hosszabb tanácskozásra számíthatunk, mint a legutóbbi, 25 perces ülés. Úgy tudjuk, a megjelölt időpont mégsem lesz jó és végül 11-e lehet a napja a büdzsé elfogadásának. Horváth Jácint szerint nem jelentett volna problémát februárban elfogadni a költségvetést és később a rezsivédelmi alapól érkező forrás alapján módosítani, de Balogh László nem így gondolkodott és a költségvetést csak a város első embere hozhatja be a Vasemberházba.

hz

A március közepi ülésen már-már ráfordulunk a kampány hajrájának kezdetére. A kanizsai lapok azonban még nem terítettek, nem úgy a megyeszékhelyen. Balaicz Zoltán hétfőn jelentette be, hogy szeretne újrázni és az alpolgármesterei is vele tartanak. A zalaegerszegi sajtótájékoztatón ott volt Vigh László is, észak-Zala országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta, Zalaegerszegre „bezzegvárosként” tekintenek az országban, mert olyan fejlődés zajlott ott az elmúlt évtizedben. Balaicz Zoltán pedig azt emelte ki, hogy 2005 óta tevékenykedik a helyi politikában, a kampányban pedig a zalaegerszegi polgároknak azt kell bemutatni, hogy az elmúlt öt évben mi valósult meg az ígéretekből, és mi a vízió, a szakmai program a következő öt évre. Ezért is dolgoztak ki egy 307 oldalas programot, benne 100 vállalással a 2024-2029 közötti ciklusra. Felelevenítették azt is, hogy öt éve készült egy szerződés a zalaegerszegi polgárokkal, ami most is megszületett. Ebben leírják, hogy a kampányban kizárólag a szakmaiságra koncentrálnak, elutasítják a sárdobálást és a személyeskedést. Balaicz Zoltán ebben garanciát is vállal, hiszen a leírtak szerint, ha nem sikerül a 100 pontnak legalább a 70 százalékát megvalósítani, akkor 2029-ben már nem indul újra a városvezetői posztért.

Kanizsán a zászlóbontásokra még várni kell. Amit tudni lehet, hogy a Fidesz újabb telefonos felmérést indított. Ez talán csak annyiban tér el a korábbiaktól, hogy még inkább Balogh Lászlóra koncentrál, valamint nagyobb szerepet kapott Bata Hajnalka, a polgármester személyi titkára. A másik oldalról továbbra is csak egyetlen hivatalos információ van, hogy a DK és az MSZP is támogatja Horváth Jácint indulását.

MIKÓ-BARÁTH György

(Fotók: Horváth Zoltán)

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. március 6-ai számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.