Közeleg a tél – segítség a fedél nélkül élőknek

facebook megosztás

A hideg idő beköszöntével Nagykanizsán is megkezdődött a felkészülés a téli krízisidőszakra. A hajléktalanszállón elegendő férőhely áll rendelkezésre, és szükség esetén a fűthető udvari konténerekben is el tudják helyezni a rászorulókat. Az intézmény munkatársai elsősorban a jelzőrendszerre és a lakosság segítségére számítanak, hogy senki ne maradjon segítség nélkül a fagyos napokon.

A téli időszakban kiemelt szerepe van a jelzőrendszernek, de a lakosság is sokat tehet azért, hogy időben segítséget kapjanak az utcán élők. A Magyar Vöröskereszt által működtetett intézmény vezetője arra kéri a városlakókat, hogy ha közterületen olyan embert látnak, aki segítségre szorul, jelezzék azt a hajléktalanszállónak. A munkatársak kapcsolatban állnak a családsegítőkkel és a szociális ellátórendszer szereplőivel is.

hajléktalan

- A téli krízisidőszakra való felkészülés mindig azzal kezdődik, hogy megnyitjuk a 30 férőhelyünket, ami az éjjeli menedékhely mellett van és ez csak krízisidőszakban érhető el. Ez azt jelenti, hogy egyébként az éjjeli menedékhelyen 54 főt tudunk fogadni, innentől kezdve pedig 84 főt tudunk befogadni. Azt gondolom, hogy folyamatosan, aki hozzánk betér, mindenkinek tudunk egy ágyat biztosítani - mondta el Szőke Rózsa, az Átmeneti Szálló és Éjjeli Menedékhely intézményvezetője. 

A téli időszakban szükség esetén vörös kódot is elrendelhetnek. Ennek idején valamennyi szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalan vagy más módon krízishelyzetbe került embereket. Az intézményvezető elmondta, igaz még nincsenek mínuszok a térségben sokan már behúzódtak a melegedőhelyekre.

- Kapcsolatban vagyunk a Családsegítő Szolgálattal is, mert ők meg jobban rálátnak azokra az emberekre, akik egyébként olyan helyen laknak, ahol komfort nélküli lakások vannak, gondolok itt elsősorban a hegyi pincékre, ahol nyilván nincs fűtés, és általában nincs villany a legtöbb helyen. Őket mindenképpen szeretnénk, hogyha jelzést kapnánk, hogy tudjunk segíteni - tudtuk meg Szőke Rózsától. 

A hajléktalanszálló a téli időszakban is fogadja azokat, akiknek nincs hol tölteniük az éjszakát. Segítséget a 93/313-650-es telefonszámon lehet kérni, a munkatársak szükség esetén gondoskodnak az elhelyezésről.

B.V.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.