Kultúra
Egész életében kötődött Nagykanizsához Wlassics Gyula egykori jogtudós, kultuszminiszter. A politikus életéről szóló nemrég megjelent kötetet mutatták be csütörtök este a Halis István Városi…
Nyárvégi szerenád címmel adott hangversenyt Nagykanizsa Város Vegyeskara kedden este a HSMK-ban. Az ünnepélyes eseményen a kórustól megszokott egyházi és világi zeneművek csendültek fel. …
A művészeti nevelés mellett számos, nyárias programmal várták a gyerekeket. 52 vonós gyereknek tartották meg az öt napos napközis tábort, múlt héten az intézményben. A művészeti nevelés…
Az október-novemberi érettségi vizsgákra szeptember 5-ig lehet jelentkezni - közölte az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az érettségizők rendes,…
Idén is folytatódott az ütőegyüttes hagyománya, kicsik és nagyok váltották egymást öt napon keresztül a Zeneiskolában. A cél a jókedvű gyakorlás és a fejlődés volt. A ’90-es évektől szervezik meg…
A helyi értékek napján számos népi kultúrát ápoló csoport lépett fel, valamint új kiállításokkal gyarapodott a település értéktára. Sokak szerint a szepetneki közösség Zalában az egyik…
A Bob on the Bass adott koncertet szombaton este az egyik nagykanizsai vendéglátóhely teraszán. A basszusra, dobra és ütőhangszerekre épülő formáció különlegessége, hogy szerzeményeit instrumentális…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 84. oldal
- Következő oldal