Mesehősök a könyvtárban

facebook megosztás

Nagykanizsára érkezett a Marék Veronika munkásságát bemutató vándorkiállítás, amely a Halis István Városi Könyvtárban tekinthető meg. Az elismert író-grafikus nevéhez olyan mára már klasszikusnak számító gyermekmesék fűződnek, mint a „Kockásfülű nyúl” és „Boribon”.

A vándorkiállítás az írónő 80. születésnapján, 2017-ben debütált és most először tekinthető meg Nagykanizsán. A tárlatban számos, Marék Veronika által készített illusztráció mellett, német, koreai és angol fordítású mesekönyv is található, de a mesefigurák plüssváltozataival is találkozhatnak a gyerekek. A szervezők több interaktív programmal várják a legfiatalabb generációt.

- A program részeként megtekinthetik ezt a kiállítást, illetve néhány mondatot mondanék a szereplőkről. Megnézik a tárgyi kiállítást, illetve kaptunk egy diavetítőt, illetve ahhoz kilenc Marék Veronika-diafilmet. Úgyhogy a program egyik fő részeként a diavetítés varázsát megmutatom a gyerekeknek. Illetve lehetőség van arra, hogy Marék Veronika meséiből készült puzzle-okat kirakják a gyerekek, társasjátékozzanak, illetve színezőt is hazavihetnek, vagy itt helyben kiszínezhetik – mondta Szabó Eszter gyerekkönyvtáros.

A tárlatvezetéssel egybekötött közös játékra 10 óvodai és iskolai csoport jelentkezett, forgatásunk pillanatában a helyi református iskola diákjai nézték meg a kiállítást. A szeptemberben megnyitott intézményben a pedagógia fontos részét képezi, hogy a gyerekek minél több közös programon vegyenek részt, miközben értékekkel ismerkednek meg.

- Nálunk nagyon fontos az érzelmi intelligencia fejlesztése. Pont ezért egy mese-zene módszert tanultam, ami hozzákapcsolódik a magyar tanítási módszerhez. A gyerekek mesékkel tanulják a betűket, ezzel is egy kicsit színesebbé tesszük a betűtanítást és az érzelmi világukat gazdagítjuk -  hangsúlyozta Falka Ottilia, a református iskola pedagógusa.

Marék Veronika meséi a mai napig népszerűek a gyerekek körében, Bolla Marcell stábunknak is elmesélte az egyik kedvenc történetét.

- A Kipp Kopp egy fát látott bent karácsonykor és azt hitte, hogy bent nem nőhet fa, de a végén kiderült, hogy egy csillag megmutatta neki, hogy mi is a karácsony - mesélte Bolla Marcell tanuló.

A kiállítás október 28-ig tekinthető meg a városi bibliotékában.

K.T.

(Borítókép:Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.