Dalcsere és ismerkedés Zalakomárban

facebook megosztás

Dal Napot tartottak Zalakomárban. Az eseményt negyedszer szervezte meg a Péczely Attila Népzenei Csoport. A szombati találkozóra, a tavalyihoz képest, négy új együttes is ellátogatott.

A zalakomári dalostalálkozót azért szervezik meg minden évben, hogy a környező települések csoportjai megismerhessék egymás munkáját. A dalkörök tagjainak többségét csaknem három évtizedes barátság fűzi egymáshoz. Nagy Jolán, a Péczely Attila Népzenei Csoport vezetője elmondta, idén új jelentkezők is érkeztek.

– Egymáshoz járunk, ezáltal bemutatjuk az új csokrokat, amiket tanultunk a télen, vagy akár év közben. Megnézzük egymás műsorát, akár segítjük is egymást, dalokat cserélünk. Ezért találtuk ki egymásnak lényegében – mondta Nagy Jolán.

A dalostalálkozó nemcsak az éneklésről szólt, ugyanis a nap folyamán tánccal is szórakoztatták egymást a résztvevők. Poór Györgyné hangsúlyozta, minden eseményen örömmel szerepelnek, ahova meghívják őket.

– A társaság az nagyon jó lesz, a hangulat is kiváló lesz biztosan. Biztos vagyok benne, hogy a végén fogunk táncolni, énekelni, nótázni, úgyhogy ez várható – hangsúlyozta Poór Györgyné.

A nap végén a szervezők megvendégelték a meghívott csoportokat, így az asztaloknál folytatódott a közös éneklés.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.