Kultúra
Egész életében kötődött Nagykanizsához Wlassics Gyula egykori jogtudós, kultuszminiszter. A politikus életéről szóló nemrég megjelent kötetet mutatták be csütörtök este a Halis István Városi…
Az említett község mellett a két szomszédos település, Csörnyeföld és Kerkaszentkirály fogott össze három évvel ezelőtt annak érdekében, hogy minden ősszel egy-egy vidám – a hagyományőrzést is…
Kilencedszer rendezte meg művészeti találkozóját az Olajbányász Nyugdíjas Klub Egyesület Lovásziban. Az olajos hagyományokkal rendelkező településen a szépkorúak egy összetartó csapatot képviselnek…
A Rezedák Dalkör tartotta hagyományos találkozóját, amelyen a környékbeli települések nótás kedvű csapatai tették tiszteletüket. A dalkörök kedvét nem szegte a szombati kánikula, a hagyományőrző…
Újra megszólalnak a hagyományos zenegépek szeptember első hétvégéjén Keszthelyen, ahol 10. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Verkli Fesztivált. A szervező Keszthelyi…
Szükség van a felkészülésre és a támogatásra – az óvodások és a kisiskolások most egy különleges időszakon mennek keresztül. Ez stresszhelyzetet okozhat, ezen próbált segíteni szerdán Tamásné Deme…
A fiatal nagykanizsai filmes „Holnap nem jön fel a nap” című kisjátékfilmje egy javítóintézetbe kerülő fiatal kálváriáját mutatja be a nézőknek. A film készítésével kapcsolatos munkák jelenleg is…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 83. oldal
- Következő oldal