Munkálatok kezdődnek a Tripammer Gyula utcában. Igaz ez még csak a tervezett útfelújítás előkészítése. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a várostól elvett beruházást a Magyar Közút fogja…

Elindulhat Nagykanizsán is a geotermikus energia feltárása. A Tulajdonosi és a Városfejlesztési Bizottság ma közösen hallgatta meg a befektetők terveit. A cégek egy szándéknyilatkozatot kértek, hogy…

Eseményekben gazdag esztendőt zárt a Nagykanizsai Városvédő Egyesület – hangzott el a szervezet szerdai közgyűlésén. Előadások, kutatómunka, megemlékezések és ünnepek tarkították a 2023-as évet. Mint…

Ahol ellenzéki polgármesterek lettek, ott a politika az emberekről kezdett szólni – Erről is beszélt Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerdai kanizsai látogatásán…

A táncé lesz a főszerep a hétvégén Nagykanizsán. A szervezők, az eraklinosok gőzerővel készülnek már hónapok óta a kétnapos eseményre és azt ígérik, igazi karneváli hangulat fogadja majd az…

Gelencsér Gábor és Kalmár Anikó közös kiállítása nyílt meg ma a Kiskanizsai Általános Iskolában. A galéria ezúttal az élőlények, az állatok és a növények sokszínűségét vonultatja fel. A Kiskanizsai-…

A magyarság kultúráját és történelmét ismerhetik meg a Határtalanul Programhoz csatlakozó diákok, aminek részeként májusban Erdélybe látogattak a Rozgonyi-iskola tanulói. A hetedikesek élményeiről…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.