Hétfőtől útlezárás várható – vízvezetéket cserélnek a Tripammer Gyula utcán

facebook megosztás

Munkálatok kezdődnek a Tripammer Gyula utcában. Igaz ez még csak a tervezett útfelújítás előkészítése. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a várostól elvett beruházást a Magyar Közút fogja megvalósítani. A hétfőn induló vízvezeték-cserével a jövő évi munkálatokat készítik elő.

Amit tudunk megteszünk, hogy minél előbb megvalósulhasson a Tripammer Gyula utca felújítása, ezért hétfőtől előkészítő munkálatok indulnak a területen – mondta Horváth Jácint pénteken a helyszínen. Nagykanizsa polgármestere kiemelte, a vízmű megbízásából a Szabadics Zrt. hétfőn elkezdi az érintett útszakaszon a vízvezeték cseréjét.

- Félpályás útzárral fognak találkozni azok, akik erre közlekednek ebben a három hétben. Éppen ahol dolgoznak, amelyik szakaszon építkeznek ott várható félpályás út zár. A mostani parkoló alatt fogják elvezetni az új vezetéket, a vasúti hídtól egészen a Vécsey utcáig tart ez a beruházás - tudtuk meg Horváth Jácintól. 

Tripammer

A vezetékcsere befejeztével a temető melletti parkoló visszaállítása is megtörténik, de a régóta várt útfelújítás még nem fog megvalósulni, ne számítsanak aszfaltozásra - fogalmazott a polgármester. Kiemelte, remélhetőleg a jövő év első felében elkészül az útrekonstrukció, de ez már nem a városon fog múlni.

- Ha nálunk marad a projekt, a városnál, akkor már a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési kiírás is a végéhez közeledne, ami azt jelentené, hogy közvetlenül a vízvezeték-csere után az építés is megtörténhetne, vagy éppen párhuzamosan azzal is meg tudott volna történni, de sajnos ez nem így alakult - árulta el Horváth Jácint.

A Tripammer Gyula utcához hasonló a helyzet a Sugár út esetében, ahol a vízvezeték-csere megtörtént, hátra van az aszfaltozás, ami szintén az államra vár.

K-V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.