Már lehet nevezni a Dödöllefesztivál főzőversenyére

facebook megosztás

Már lehet nevezni a 18. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál főzőversenyére. A csapatok augusztus 26-ig jelezhetik részvételi szándékukat a szervezőknek.

2023-ban, több év kihagyás után rendezték meg ismét a fesztivált, amelynek szervezési feladatait idén is a Kanizsai Kulturális Központ látja el. Nagykanizsa legnagyobb gasztronómiai eseményén az első napon borversenyt rendeznek, majd szombaton mérik össze tudásukat a főzőcsapatok. A megmérettetést két kategóriában bonyolítják le, a társaságoknak dödöllét vagy valamilyen tájjellegű ételt kell készíteni, de akár mindkét kategóriában is szerepelhetnek. A hivatalos versenykiírás néhány napja jelent meg a Kanizsai Kulturális Központ honlapján és Facebook-oldalán.

- A kollégáimtól kapott visszajelzések alapján nagyon sokan megosztották és most várjuk majd a főzőcsapatok jelentkezését. Egészen augusztus 26-áig tehetik ezt meg, de utána sem leszünk szőrös szívűek, csak az előkészítés mikéntjére vonatkozóan szabtuk meg ezt a jelentkezési határidőt – árulta el Kovácsné Mikola Mária, a KKK intézményvezetője. 

dödölle

A három-öt fős társaságoknak a verseny során három adag dödöllét vagy egytálételt kell elkészíteniük. A szervezők egy asztalt, három kilogramm burgonyát és ivóvízvételi lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek. A főzőverseny minden évben kiemelt szerepet kapott a fesztivál programjában. Tavaly tíz csapat nevezett, Kovácsné Mikola Mária, abban reménykedik, hogy ezt a számot idén sikerül túllépniük és az érdeklődés megidézi a kezdeti éveket.

- Mindjárt az elején nagy népszerűségnek örvendett a főzőverseny, ahogy az egész rendezvény is. Bizony, a főzőcsapatok is aktivizálták magukat. Különböző szervezetek és baráti közösségek részéről, volt olyan év, amikor húsznál több főzőcsapat is összemérte a tudását ezeken a versenyeken - mondta el Kovácsné Mikola Mária.

Az idei Bor – és Dödöllefesztivált szeptember 13-án és 14-én rendezik a Fő úton és az Erzsébet téren. Azok, akik szeretnék próbára tenni az ételüket a szakmai zsűri előtt a moricz.kiskanizsa@gmail.com e-mail címen vagy a Móricz Zsigmond Művelődési Házban adhatják le nevezésüket.

K.T.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.