Egyedi ötletek, lendületes koreográfiák – bemutatta legújabb produkcióit a SZKES

facebook megosztás

Mintegy 150 gyermek több mint 20 koreográfiában mutatta meg tánctudását. Ismét megrendezte éves gálaműsorát a Honvéd Kaszinó SZKES Táncsoportja. A legújabb produkciókat ezúttal a HSMK színpadára varázsolták a fiatalok.

Izgatott szülők, nagyszülők, rokonok és barátok gyülekeztek a Hevesi Sándor Művelődési Központ színházteremben, hogy ismét részesei legyenek a gálaműsornak. Az elmúlt hónapok munkájának összegzésére vállalkoztak a Honvéd Kaszinó SZKES Táncsoportjának tagjai.

A különféle stílusú, hangulatú és művészi világú táncokkal foglalkozó fiatalokat, a felkészítőiket és a vendégeket Horváth Jácint is köszöntötte az eseményen. A polgármester a gyermekek munkája mellett megköszönte az őket támogató edzők és szülők munkáját. Az esten mintegy 150 gyermek lépett színpadra. Az egyéni és duó számok mellett kis és nagycsoportos produkciókkal is szórakoztatták a közönséget.

SZKESS

- Ilyenkor tudjuk megmutatni a kanizsai közönségnek az új táncainkat. Ez az első ilyenkor az évben, amikor az új koreográfiákat bemutatjuk. Ezt a gyerekek is nagyon várják, hiszen most léphetnek ezzel először színpadra, megmutathatják, a szülőknek, a barátaiknak, hogy mennyit fejlődtek, mennyit ügyesedtek az évek során - árulta el Szécsényiné Kápolnás Edina, a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportjának vezetője. 

A kezdőktől a profi versenyzőkig minden csoport bemutatkozott a gálán. Volt, akinek ez volt az első fellépése, míg mások már rutinos táncosnak számítottak. Mészáros Mira több produkcióban is szerepelt, ő már második éve a SZKES tagja. C0174

- Sokat tanultam tornán és sokat fejlődtem táncon is, nagyon jó a SZKES, nagyon szeretem, én innen nem mennék el - mondta el Mészáros Mira, a Honvéd Kaszinó SZKES Tánccsoportjának táncosa. 

Az 1998-ban alakult tánccsoport ismét bebizonyította a közönségnek, hogy az új inspirációk és a fiatalok lendülete mindig megújulást hoz. Ennek köszönhetően a SZKES táncosai az idei évadban is sikeresen szerepelhetnek.

K.V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.