Életbe lépett az új szabály a magyar boltokban: így kaphatod vissza a teljes vételárat, ha elromlik egy termék
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez továbbra is a jótállással, szavatossággal és hibás teljesítéssel kapcsolatos kérdések érkeznek a legnagyobb számban. Március 1-től új szabályok léptek életbe, amelyek több ponton is változást hoztak.
A legfontosabb módosítás, hogy jótállás szempontjából már nemcsak magánszemélyek számítanak fogyasztónak. Azok a mikro, kis és középvállalkozások is ide tartoznak, amelyek nem üzleti célból, hanem kiskereskedelmi vásárlás keretében szereznek be egy terméket.
A kötelező jótállás időtartama az árhoz igazodik.
- 10 ezer és 250 ezer forint között 2 év,
- 250 ezer forint felett 3 év jótállás jár.
A határidő az átvétel napjától indul, vagy attól az időponttól, amikor a terméket üzembe helyezik. Változás az is, hogy 100 ezer forint alatt a vállalkozásoknak már nem kötelező jótállási jegyet adni. A jogok azonban ebben az esetben is érvényesíthetők a vásárlást igazoló bizonylattal.
A fogyasztók több helyen is intézhetik a jótállási igényüket. Nemcsak a székhelyen, hanem telephelyen, fióktelepen vagy a megjelölt szerviznél is bejelenthetik a hibát.
Szabályozottabb lett a javítás és csere folyamata is. Ha a termék nem javítható, 8 napon belül cserélni kell. Ha a csere nem megoldható, a vételárat vissza kell fizetni. Ugyanez érvényes akkor is, ha a termék három javítás után újra meghibásodik.
Fontos határidő a 30 napos javítási limit. Ha eddig nem készül el a javítás, a vállalkozásnak cserélnie kell a terméket, vagy vissza kell térítenie a teljes vételárat. A jótállási idő meghosszabbodik a javítás idejével, vagyis azzal az időszakkal, amíg a terméket nem lehetett rendeltetésszerűen használni.
Egyes termékeknél speciális szabályok érvényesek. A nagy méretű vagy beépített eszközöket a használat helyén kell javítani. Kivételt jelentenek többek között a járművek, például az autók, motorok vagy elektromos rollerek.
penzcentrum.hu