Amatőr művészeti közösségek és a helyi kultúra erősítése
Az amatőr művészeti mozgalmak szerepe a kulturális életben címmel tartottak szakmai napot csütörtökön Nagyrécsén. Az Inkey-kastélyban rendezett eseményt a Nemzeti Művelődési Intézet szervezte.
Évente kétszer találkoznak a zalai szakemberek, akik különböző szinteken és formában felelősek a térség kulturális fejlődéséért. A rendezvény célja a tapasztalatcsere és az együttműködés erősítése volt. A kultúrstratégiai intézmények, egyesületek szerepéről, azok fontosságáról is szó volt az eseményen.
- Olyan tanácsokat, információkat nyújtanak, amelyek nagyon fontosak a közművelődési szakembereknek és a polgármestereknek is. Nagyon fontos célunk az, hogy az ötletbörzék és ötletládák alapján olyanokat szólítsunk meg, akiktől lényegi információkat kapnak, és munkájukat segítik ezekkel az előadásokkal. Fontos még az is szerintem, hogy a közművelődési szakemberek egy őszi szakmai nap keretében például, ami Türjén volt, értéknappal kapcsolatos volt, és ott léptünk tovább azzal, hogy mondjuk, ha fellép egy hagyományőrző egyesület, vagy akár egy dalkör, vagy bármilyen amatőr művész, neki milyen kötelezettségei lehetnek például az Artisjus felé - árulta el Farkas Ildikó, a Nemzeti Művelődési Intézet Zala vármegyei Igazgatóságának igazgatója.
A különböző egyesületek, előadók és amatőr csoportok képviselőinek meghívásával a kapcsolati tőke is jelen volt a rendezvényen.
- Színházra mindent rá lehet fűzni, mert a színházszerű tevékenységek egész hosszú soráról fogok majd itt is beszélni, tehát valami, ami együvé kovácsolja az embereket. Hogy amatőr vagy műkedvelő, azzal én sokszor nem értek egyet, mert az „amatőr” szót pejoratív kifejezésként használják nagyon sokan, pedig az amatőr azt jelenti, hogy olyan, aki szereti azt, amit csinál, tehát műkedvelő előadásokat hoz létre, ezért a szavakat érdemes halálpontosan körülírni - mondta el Tompagábor Kornél, a Kvártélyház Szabadtéri Színház igazgatója.
A program házigazdája, Nagyrécse település polgármestere üdvözölte a megkeresést, egyben hangsúlyozta a fejlődés fontosságát ebben a szegmensben is.
- A Nemzeti Művelődési Intézettel a kapcsolatunk jó és többször kerestek már bennünket. A Tehetségpaletta programban tavaly vett részt Nagyrécse a közösségi énekkaraival. Ez egy nagyon jó rendezvény, és azt gondolom, a kultúra nem luxus, hanem igazából egy közösségi összetartó erő, és abban részt venni Nagyrécsének is a térségben, és erősíteni a szerepvállalást, ez egy óriási történet - fogalmazott Várfalvi Tibor, Nagyrécse polgármestere.
Közös érdekeink, közös értékeink és közös élményeink szlogen alatt számos rendezvény színesíti a balatoni települések programpalettáját. A Balatoni Szövetség a kulturális vezetők összefogásával szervezi programjait.
– A kultúrétlap több mint 7 éve fogalmazódott meg bennem, és most lesz a harmadik alkalom, hogy ez létrejött a Covid-járvány, illetve a háborús helyzet után. Az volt a cél, hogy egy olyan közösségépítő, közösségteremtő, hagyományőrző, a térségünkre jellemző értékeket bemutató rendezvényt hozzunk létre, ahol a térség fellépői, művészei, csoportjai, amatőr csoportjai be tudnak mutatkozni - tudtuk meg Pali Róberttől, Vonyarcvashegy polgármesterétől.
A szakmai nap ismét megerősítette, hogy az amatőr művészeti közösségek meghatározó szerepet töltenek be a helyi kulturális élet formálásában. Az együttműködések és a közös gondolkodás hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek az értékek hosszú távon is fennmaradjanak és tovább gazdagítsák a térség kulturális életét.
R.H.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)