Városi döntések – üzleti tervek és Kanizsa Múzsája
Beszámolók, üzleti tervek, rendeletek is a közgyűlés elé kerültek a csütörtöki soros ülésen. Nagykanizsa képviselői a Vasemberházban tanácskoztak mintegy 30 napirendi pontról.
A soros ülésen elsőként Berke László rendőrkapitány számolt be Nagykanizsa elmúlt évi bűnügyi, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági helyzetéről. Beszámolójában kiemelte a DELTA program kapcsán megvalósított kábítószerrel kapcsolatos eredményeket, valamint a továbbra is magas számú kibercsalások miatti megelőzési tevékenység fontosságát. Hangsúlyozta a közterületi jelenlét folyamatos fenntartását, az ismertté vált bűncselekmények számának csökkenését, ugyanakkor a garázdaságok számának növekedését. Utóbbiak felderítésében a városban működő mintegy 200 térfigyelő kamera is segíti a rendőrség munkáját. A napirendi pont kapcsán több képviselő is felszólalt, és arra kérte a kapitányság vezetőjét, hogy fokozzák az illegális autóversenyek, a gyorshajtás és a szabálytalan parkolás elleni ellenőrzéseket. A képviselők döntöttek a „Nagykanizsa fejlődéséért” felsőoktatási ösztöndíj támogatás szabályairól annak érdekében, hogy minél többen pályázhassanak. Emellett határoztak egy új köztéri alkotás létrehozásáról is, amely várhatóan augusztusra készül el.
- Volt egy jelentősebb előterjesztésünk még a közgyűlés elején, ami egy köztéri szobor adományozásáról szólt, amit a városunk elfogad. Szakasits Szabolcs Városunk díszpolgára a sétáló utcába szeretne adományozni egy szobrot, amely egy olyan komplex eseménysorozatnak állít emléke, ami az idei évet jellemzi. Száz éves a sakk-klub, száz éves a zeneiskola, a kultúrában ötven éves a HSMK, jövőre 100 éves a Medgyaszay Ház, tehát rengeteg dolog van, ami jelentős évszámhoz köti 2026-ot, így Kanizsa Múzsája elnevezésű szobor kerülne elhelyezésre a sétálóutcában, amelyet teljes mértékben Szakasits Szabolcs finanszíroz - mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.
K.V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)