#verseny

Fődíjat nyert Horváth István a Pintér Tibor emlékére rendezett 11. Országos vers- és prózamondó versenyen. A Radnóti-díjas előadó unokájával közösen vett részt a veszprémi megmérettetésen. A néhai népművelő-rendezőről elnevezett verseny, amit…

Utánpótlás-kardversenyt tartottak a hétvégén a Kanizsa Arénában. A kétnapos Gerevich-Kovács-Kárpáti elnevezésű megmérettetésen a fiúk és a lányok gyermek, újonc és serdülő korosztályban küzdöttek egymással. A szezonban még három további forduló vár…

Ötödször tartották meg a Penturismo esetmegoldó versenyt, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdasági Egyetemi Központ turisztikai témájú eseményét. A zalaszabari rendezvényen részt vevő középiskolások csapatokat alkotva mérték össze a…

A szervezők célkitűzése bevált – nagy siker volt a III. Your Song énekverseny Nagykanizsán. A kétnapos, országos megmérettetésre 175 fő nevezett. A zsűri számos elismerést osztott ki, köztük hat grand supreme díjat. Pénteken indult a megmérettetés…

Több mint száz növendék jelentkezett a regionális népzenei versenyre, amit negyedik alkalommal hirdetett meg a nagykanizsai intézmény. A fiatalok egyénileg, együttesben, és hangszerkísérettel álltak színpadra – ennek köszönhetően a kanizsai Farkas…

A magyar válogatott csapatvezetőjeként vett részt az IKU Karate Európa-bajnokságon Shihan Feszt Norbert. A KIME Shotokan Karate Egyesület elnöke a kontinensviadalt követően az országos bajnokságra készíti fel tanítványait, amit városunkban rendeznek…

Múlt héten rendezték a Belügyminisztérium Országos Pontszerző Fekvenyomó Bajnokságát Budapesten. A viadalon a Nagykanizsai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság erős embere, Szabó Kornél tűzoltó őrmester is indult, és végül kategóriájában ezüstérmet…

Csaknem 260 iskolából összesen 340 csapat, ezernél több diák vett részt az idei Országos Haditorna Verseny őszi vármegyei fordulóin. A legjobbak jövő tavasszal mérhetik össze rátermettségüket és tudásukat az országos döntőben - írta a Magyar…

Országos bajnokságot rendezett szombaton az Eraklin Táncklub. A D osztályos megmérettetésen standard és latin táncokat értékelt a zsűri a Kanizsa Arénában.   Az ország minden területéről érkeznek a klubok az Eraklin Kupára, minden esztendőben, a…

AzEbtenyésztők Sport és Hobbi Kutyások Dél-Zalai Egyesületének rendezvényén most is erős és jól felkészített mezőny gyűlt össze. Külön kategóriát indítottak a fiatal felvezetőknek, a 14 év alattiaknak, biztosítva ezzel a gyakorlási lehetőséget. – Ez…

Hamarosan a megfelelő minőségű és mennyiségű vízhez való hozzájutás jelenti majd az egyik legkomolyabb problémát az emberiség számára, épp ezért a magyar kormány az elkövetkező években kiemelt figyelmet fog fordítani a víziközmű hálózatra - mondta…

Nagykanizsán is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a bowling. A közkedvelt bábusportban több amatőr versenyt is rendeztek már az egyik helyi vendéglátóhelyen, a legutóbbit múlt vasárnap.   A nagykanizsai bowlingklubban az elmúlt időszakban…

Eredményesen szerepelt a magyar csapat a 16. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián, amit augusztus 10. és 20. között Lengyelországban rendeztek meg ötvenkét ország csapatainak részvételével - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel…

Szombaton a miháldi focipályán tartották az V. Zala Tűzoltó Kupa utolsó, negyedik fordulóját. A versenyzők a 27 °C-os melegben is remek időeredményeket értek el. A kismotorfecskendő-szerelés versenyszámában a csapatok olyan szerelést végeznek el,…

Idén már négy városban rendezik meg a Fülesbagoly Tehetségkutatót. A könnyűzenei verseny eddigi helyszínei, Debrecen, Budapest és Martonvásár mellé Keszthely csatlakozott.     Ebben az évadban tíz fesztiválra lehet fellépési lehetőséget nyerni,…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.