Jubileumi rajzpályázat a Honvéd Kaszinóban

facebook megosztás

A Szuperinfó és a Honvéd Kaszinó „Tavaszváró” című rajzpályázata mára hagyományos rendezvénnyé vált Nagykanizsán. Az alkotásokból készült kiállítást szerdán nyitották meg a nagyközönség előtt.

Az általános iskolások alkotásai idén is igazi tavaszi hangulatot varázsoltak a térbe. A díjátadón a legkülönlegesebb rajzok készítői értékes nyereményekkel gazdagodhattak. A zsűri elnöke 42 évig rajztanárként adta át tudását gyermekek sokaságának. Kiemelte a beadott pályamunkák sokszínűségét, a kor adott, divatos eszköztárára utalva.

rajzpályázat

- Mindig egy kis felüdülés nekem, amikor gyerekrajzok közelébe kerülök, bárhol járok az országban, városban, látok gyerekrajzot kiállítva vagy kirakatban, rögtön megcsodálom, úgyhogy hát itt is nagyon színpompás ez a kiállítás, ami itt az előtérben megszületett a Tavaszváró címmel - árulta el Kassainé Szarjas Gertrúd festőművész. 

A legtöbb pályamunkát az alsó tagozatosok küldik. A gyerekek többsége szívesen alkot, és közülük a legkisebbeknek valódi kihívást jelent a rajzpályázat.

- A kétezres évek elején kezdtük el ezt a kiállítást szervezni a Szuperinfó vezetőjével, Rudolf Tamással, és éppen azt számolgattuk a napokban, hogy valószínűleg a 25. Tavaszváró pályázatról van szó, úgyhogy jubilálhatunk tulajdonképpen. Nagy öröm, hogy minden évben nagyon sok iskola nagyon sok rajzot küld. Idén tíz iskola 150–200 rajzot küldött erre a pályázatra - tudtuk meg Halmos Ildikótól, a Honvéd Kaszinó igazgatójától. 

A Szuperinfó vezetője szerint az alkotó kezek munkája nyomán a tavasz nem pusztán egy évszak, hanem érzésekben és gondolatokban gazdag, sokrétű metaforává válik.

– Reklám nélkül már jönnek a rajzok, sőt tudok már sok olyan ismerőst, aki anno rajzpályázaton nyert, és nagyon büszkén mondja, hogy ő azért is támogatja a rajzpályázatunkat, mert 12 évvel ezelőtt nyert a Szuperinfós rajzpályázaton. De én most elsősorban a Honvéd Kaszinónak szeretnék köszönetet mondani a szervezésben, lebonyolításban, és én azt gondolom, hogy a legfontosabb a gyermekek boldogsága, és azt gondolom, hogy csak ezért csináljuk - mondta el Rudolf Tamás, a Szuperinfó vezetője. 

A pályázat célja, hogy a gyermekek fantáziáján és kreativitásán keresztül születő rajzok révén betekintést nyerhessünk egyéni történeteikbe és belső világukba, valamint abba, miként látják és értelmezik a körülöttük lévő világot.

Szuperinfó és a Honvéd Kaszinó „TAVASZVÁRÓ" című rajzpályázatának nyertesei

1.osztály

  1. Hely: Börczi Leona 1/B – Bolyai János Református Általános Iskola
  2. Hely: Székelyhidi Zselyke 1/B – Rozgonyi Úti Általános Iskola

Különdíj: Oláh Elizabet 1. o. – Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola

2.osztály

  1. Hely: Neimajer Lizbett 2/B – Rozgonyi Úti Általános Iskola
  2. Hely: Barabás Dorka 2/B – Rozgonyi Úti Általános Iskola
  3. Hely: Szabady-Csik Regő 2. o. – Miklósfai Általános Iskola

Különdíj:
Kecskés Kornél 2. o. – Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola
Balogh Erik 2/C – Hevesi Sándor Általános Iskola

3.osztály

  1. Hely: Magyar Vilmos 3. o. – Bolyai János Református Általános Iskola
  2. Hely: Hegyi Lilla 3/B – Hevesi Sándor Általános Iskola
             Gémesi Laura 3/A – Péterfy Sándor Általános Iskola
  3. Hely: Heizler Dorina 3/B – Hevesi Sándor Általános Iskola

Különdíj: Tóth Mátyás 3/B – Péterfy Sándor Általános Iskola

4.osztály:

  1. Hely: Peterdi Gábor 4/A – Péterfy Sándor Általános Iskola
  2. Hely: Vlasics Tamás 4/B – Piarista Általános Iskola
  3. Hely: Molnár Hanna 4/A – Péterfy Sándor Általános Iskola

Különdíj: Király Virág Dóra 4/B – Piarista Általános Iskola

Felső tagozat:

  1. Hely: Galambos Flóra 8/B – Rozgonyi Úti Általános Iskola
  2. Hely: Pető Hanga Lea 8/A – Rozgonyi Úti Általános Iskola
  3. Hely: Papp Dorka 5.o. – Miklósfai Általános Iskola

Különdíj: Keszei Annamária 8.o. – FAMI

R.H.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.