Kultúra
Egész életében kötődött Nagykanizsához Wlassics Gyula egykori jogtudós, kultuszminiszter. A politikus életéről szóló nemrég megjelent kötetet mutatták be csütörtök este a Halis István Városi…
Az 1920-as évekre jellemző, a magyar képzőművészet sajátos festészetéből látható néhány alkotás a Thúry György Múzeumban. Szerdán, a magyar festészet napján nyitották meg azt a tárlatot, amely…
Dal Napot tartottak Zalakomárban. Az eseményt negyedszer szervezte meg a Péczely Attila Népzenei Csoport. A szombati találkozóra, a tavalyihoz képest, négy új együttes is ellátogatott. A zalakomári…
A Szent Korona belföldi és külföldi menekítéseiről szóló előadással folytatódott a Hadtörténelmi Esték programsorozat a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Pálffy Géza, a téma elismert kutatójaként…
Vadak lencsevégen címmel nyílt kiállítás szombaton a Halis István Városi Könyvtárban. A tárlat az Állatvédelmi Témahét záróeseménye volt. A bibliotéka egy fiatal tehetség, Kiss Florentin, amatőr…
Kortárs zalai képzőművészek mutatkoznak be azon a tárlaton, amelyet csütörtökön nyitottak meg a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az Ősze András Galériában november 2-ig látható kiállításon hét…
Mindennapok Nyugat-Afrikában címmel nyílt kiállítás a Honvéd Kaszinóban. A tárlat megnyitóján Musits Róbert, az IMRO-DDK elnökének Beninben tett látogatásairól szóló előadása is várta az érdeklődőket…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 74. oldal
- Következő oldal