Kultúra
Egész életében kötődött Nagykanizsához Wlassics Gyula egykori jogtudós, kultuszminiszter. A politikus életéről szóló nemrég megjelent kötetet mutatták be csütörtök este a Halis István Városi…
Járási Ildikó több évtizedes alkotómunkájából látható szemelvény a Magyar Plakát Házban. A Ferenczy Noémi-díjas iparművész év végéig megtekinthető tárlatát csütörtökön nyitották meg. Immár több évre…
Elkezdődött a keresztféléves felvételi eljárás, a 2024 februárjában induló felsőoktatási képzésekre november 15-ig lehet jelentkezni. A közlemény szerint a keresztféléves eljárásban a felsőoktatási…
Közös tánccal ünnepelték a népi játék napját hétfőn reggel a Piarista-Iskola alsó tagozatosai. Az intézményben első alkalommal tartottak rendezvényt ebből az apropóból. Hat éve rendezik meg minden…
Táncos volt a hétvége Nagykanizsán. Szombaton az Eraklin Kupára érkeztek az ország minden pontjáról, vasárnap pedig szintén a kanizsai egyesület szervezésében, Cséplő Dániel, egykori tehetség…
Hosszú sor állt vasárnap a Medgyaszay Ház előtt. Úgy tűnik, van igény a városban az irodalomra, hiszen az egyik népszerű könyvkiadó hirdetett szépséghibás és akciós könyvvásárt. A digitális világ és…
2023. október 31-ig érvényesek a 2022/2023. tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik a 2022/…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 75. oldal
- Következő oldal