Bábelőadás a Furfangos Mikulásról

facebook megosztás

A Furfangos Mikulás című bábelőadást láthatták az érdeklődők szombat délelőtt a Halis István Városi Könyvtárban. A Tekergő Bábszínház produkciója után a Mikulás is megérkezett, aki mindenféle jóval halmozta el a megjelent gyerekeket.

A könyvtárban már hagyomány, hogy minden évben Mikulás-napja környékén egy kis gyerekprogrammal készülnek, mindig valami újítással kiegészítve. Azért is tartjuk ezt nagyon fontosnak, mert szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy igenis lehet szórakoztató egy könyvtári program – hangsúlyozta Benke Dániel könyvtáros. Ilyenkor persze elmaradhatatlan maga a Mikulás és az édességgel, apró ajándékokkal teli zsákja.

- Szervezünk olyan programokat, amik a gyerekeket, a családokat bevonzzák, és a Mikulás vagy a Mikulás-várás az pont egy ilyen lehetőség, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyenkor ilyen sok családot és gyereket látunk a könyvtárban, és reméljük, hogy máskor is jönni fognak – mondta Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa. 

A Tekergő Bábszínház telt házas előadása szokatlan módon, de annál különlegesebben dolgozta fel a Mikulás történetét. A társulat saját meséivel és 4-5 féle bábbal járja az országot, általában az óvodás és a kisiskolás közönséget célozzák meg. A kanizsai interaktív fellépés esetében, alkalomhoz illően, a Furfangos Mikulás című darabra esett a választásuk.

bábelőadás

- Ez egy nagyon huncut mese, a róka a főszereplő egyébként, aki mindegyik mesémben szerepel, mert nagyon huncut, tehát ő köré írom a történeteket. És most is csinált olyan dolgot, amit nem lett volna szabad, szóval eltulajdonított három darab csomagot, mert hogy minden évben csak virgácsot kap a Mikulástól és úgy érezte, hogy ez jogos, de hát visszaszereztük a csomagokat a többi figurával – fogalmazott Kiss Marianna bábművész. 

A délelőttön az egészen piciktől az iskoláskorú gyermekekig jelen voltak a nézőtéren. Józsa Tibor kislányával érkezett, akinek az előadás mellett természetesen maga a Mikulás volt a kedvence.

- Korábban itt dolgoztam a Halis István Városi Könyvtárban és értesítettek a kollégák, hogy lesz ez a jó program, és hát tényleg rendkívül jó volt a program. Nagyon ötletes volt az egész bábjáték és persze az, hogy a Mikulással találkozhatott a kisgyerek – nyilatkozta Józsa Tibor.

A könyvtárban ezzel nem érnek véget az ünnepi programok, hiszen december 22-én a Pitypang zenekar karácsonyváró koncertjére invitálják az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.  

 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.