Nem csak a festés szerelmese, a kerteké is
Kepéné Bocskor Edina festményeivel több alkalommal találkozhatott már a nagykanizsai közönség, több kiállításon mutatkozott be a rendkívül szerény fiatal hölgy. A véletlennek, illetve az internetnek köszönhető, hogy kiskertjét is bemutathatjuk - ahol nagy szeretettel ápolgatja zsenge növényeit - sok esetben szüleitől, nagyszüleitől örökölt tanácsokkal.
Szabadhegyen járt az „Ásó, kapa, gereblye” rovat. Az első kérdés természetesen az volt hogyan, miért, vannak-e gyökerek? - Dédszüleim, nagyszüleim, anyukám, anyósom is falusiak voltak. Gyerekkorom óta mindig volt kertünk, tele mindennel, még málnásunk is volt – emlékezett vissza Edina.
Most már három gyerkőcöt nevel a fiatal festőművész, mégis fontosnak tartja azt, hogy Szabadhegyen - ahova 3 éve költöztek családjával - legyen egy talpalatnyi föld, egy olyan kis terület, ahol a saját elültetett palántáiból, magjaiból tud az asztalra varázsolni egészséges, friss zöldségeket.
– Nagyon szeretném ezt a gyermekeimnek átadni. Másrészt nekem valóban fontos, hogy egészséges gyümölcsöt, zöldséget tegyek le az asztalra. Egy jó kis gyümölcsleves, vagy egy főzelék, ami saját. Tavasztól őszig én nem is megyek be zöldségért egy boltba sem, a kis kertemben megvan, ami kell. De anyáék is sok mindent eltesznek, én is lekvárokat, kompótokat készítek, a fűszernövényeimet szárítom. Már 12 féle fűszernövényem van – mondta el a kiskertje mellett Kepéné Bocskor Edina.
A gyökerek és a hagyományok fontosak a festőművész hölgy számára is, hiszen számos olyan palántát nevel, amelyek nagyszüleinek, dédszüleinek köszönhetők.
– A dédik. Ők szedik évről-évre a magokat. Én is szeretnék már idén magokat szedni, de az online oktatás kicsit elvette az időmet a kerttől. Egyébként 14 ősi magyar gyümölcsfánk van itt a kertben, egyiket sem permetezzük, nem is kell őket permetezni. Így egészséges gyümölcsöt tudok letenni az asztalra – mondta mosolyogva Edina.
A jó példa pedig követendő példa – ez Edina tapasztalata is. Mint ahogy fogalmazott: nem túlzottan sok fiatal foglalkozik a földdel, a zöldségek termesztésével, de baráti körében már voltak, akik kedvet kaptak a kertészkedéshez.
– Vannak barátnőim, akik látták a fotóimat, és megkerestek, hogy „Ültettél Edina retket? Hogyan tudnám én is? Vagy a paprikát?” Én ezért is teszem ki a közösségi oldalamra, hogy hátha kedvet kapnak... Nem azért, mert dicsekedni szeretnék vele. Kis idő ráfordítás, az én kertem is kicsi. De egészséges, saját zöldség és gyümölcs kerül az asztalra a gyerekeknek – mondta folyamatosan mosolyogva a vendéglátónk. A kérdés természetesen adta magát: szeretné-e bővíteni a kertet, szeretne-e még több zöldséget, gyümölcsöt saját maga termeszteni?
– Sokkal nagyobb kertet tervezek. Vannak olyan növények is, amit én is szeretnék..., a déditől tavaly hoztam be tormát! Nagyon szeretném, ha nálam is lenne. Remélem sikerül. A gyümölcsös bővítésével együtt és persze, van még tervem.
Vincze Adél
Fotó: Czigóth Sándor
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. május 7-én megjelent számában olvasható.