#tábor
Harmadik alkalommal rendezhette meg Erzsébet tárborát a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ. Az intézmény az idei esztendőben 600 ezer…
Hatodik alkalommal szerveztek Konyhafőnök Junior tábort a Thúry György Technikumban. A Raffi Tehetségműhely és Tanoda által létrejött programon nem…
Az idei nyáron három hetet biztosítanak a természetkedvelő gyerekeknek, hogy számos információval és sok kalanddal gazdagodjanak. Az első hét…
Kezdő és középhaladó lovasoknak szerveztek egy hetes tábort Galambokon. A Panka Lovardában a színes kísérőprogramok mellett a lovaglás elméleti, és…
90 gyermek részvételével zajlik az FC Nagykanizsa nyári tábora. A résztvevő fiatalok amellett, hogy korcsoportokra bontva közös edzéseken vesznek…
Ezt sokaknak nehéz kigazdálkodni, ráadásul a legtöbb esetben már májusban le kell adni a jelentkezést. Érdekesség, hogy 2022 rekordévnek számított a…
Több mint 200 kilométerrel a lábukban és élményekkel a lelkükben fejezték be az idei Kerékpáros (Kul)Turisztikai Tábort a rozgonyisok. A programot…
Az ütőegyüttes hétfőtől péntekig tartotta közös felkészülését a Zeneiskolában. A program zárókoncertje szombaton lesz Bázakerettyén. Semmi…
Idén húsz fiatal vesz részt a Zala Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat regionális hitéleti és zenei táborán. A rendezvényt Tótszerdahelyen, a…
Megismerhették a menhely működését és az ott élő állatokat is sétáltathatták ma délután a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi…
A táborlakók a hét során kézműves foglalkozásokon vehettek részt, együtt játszhattak a szabadban, de többek közt játszóházban és lovardában is…
Az "Élettér" Állat- és Természetvédő Egyesület programjára idén 18 fiatal jelentkezett. A nagy hagyományokkal rendelkező táborban ezúttal is az…
Szó szerint a természet lágy ölén töltik mindennapjaikat azok a gyerekek, akik a Zalaerdő idei első ottalvós táborába jelentkeztek. Obornakon, a…
A jelenleg is zajló turnusban összesen tíz gyermek tölti a napjait Magyarszerdahelyen, ahol megismerkedhetnek a farm állataival és különböző kreatív…
A kedvező koronavírus-helyzet miatt járványügyi korlátozások nélkül megtarthatók az idei nyári táborok, így azokat ismét a korábban megszokott…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 5. oldal
- Következő oldal