#tábor
Megtartja idén is nyári táborát az FC Nagykanizsa. A kezdést június 21-re hirdették meg, de a program pontos részleteit csak a kormánydöntés…
Szünetelteti szinte valamennyi szolgáltatását már hónapok óta a Zalaerdő Zrt. A pandémia miatt már ősz óta zárva vannak az erdei iskolák és a…
26. alkalommal tartottak német nemzetiségi hagyományőrző olvasótábort Szepetneken. A múlt heti, napközis programon összesen 40 tanuló vett részt. A…
Horvát nemzetiségi film és tambura tábort tartanak Tótszerdahelyen. Az ötnapos oktatáson a középiskolás diákok megismerkedhetnek a filmezés…
A koronavírus-járvány miatt a háromnapos rendezvényt ezúttal nem az őrtilosi Szentmihály-hegyen rendezték, hanem a kanizsai intézményben. A…
Filmes alkotótáborban élik ki magukat azok a 18 éven felüli felnőttek, akik érdeklődnek a mozgókép világa iránt. Az egyhetes oktatáson megtanulják a…
Hetedik éve rendezi meg evangélikus táborát a Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség. Az egyhetes táborra idén 35 gyerek gyűlt…
A lovaglás mellett sokat tanulnak a hátasok neveléséről is a lovastáborozók Tormaföldén. Idén több külföldről érkezett fiatal is részt vett a…
Strandolással telt a Kiskanizsai Általános Iskola által szervezett Napközi Erzsébet-tábor utolsó napja. Az egyhetes programra tizenegy kisdiák…
A programot első alkalommal szervezték meg – a Nagykanizsai Tankerületi Központ irányításával – a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskolában. Az…
Kortárstáncot és hip-hop-ot táncolnak a gyerekek a Kanizsai Fiatalok Közösségének a táboraiban. A Magic Ritmo tánccsoportjai ezen a héten a Honvéd…
A hit, remény és szeretet egységében megvalósuló közösségfejlesztés bővítése céljából nyert pályázat részeként három napos képzésen vehettek részt…
Horgászó gyerekek népesítették be a Csónakázó-tó szigetét Nagykanizsán. Az öt napos horgásztáborban 35 fiatal tanulhatta meg a pecázás titkait és…
23. alkalommal rendezik meg a Jézus Szíve Plébánia imatáborát. A három helyszínen tartott program célja a lelki problémák átbeszélése, valamint az…
Bivalyrezervátumot fejlesztenek a diákok a Kis-Balaton Építő Táborában. A nyári tábor a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Balaton-felvidéki…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 6. oldal
- Következő oldal