Percről percre a közgyűléséről (Folyamatosan frissül!)
17:09 - Interpellációk
Balogh László derék dolognak tartja a zöldterületi parkolás visszaszorítását. De az új parkolók létesítése csak a zöldterület kárára lehetséges. Az Attila utca lakói már aláírásgyűjtésbe is kezdtek, a megoldás a gyeprácsozás lehet.
A TOP-Plusz kapcsán említette, hogy 235 millió forinttal van benne a BLG. Csak figyelmeztetni szeretne, hogy a vizesblokkok, az öltözők és a régi épület felújítása nagyon szükséges. A kisgimnazista osztályokat a dohosodó termekből el kellett költöztetni, így ez az összeg nem lesz elég. Ez a patinás intézmény ennél többet érdemel.
Horváth Jácint válaszolt: a gyeprácsos megoldás sok esetben nem megoldás. Hiszen se nem parkoló se nem zöldterület. De hála Bodó László tevékenységének, több parkolót terveztek már. Lépeget előre a város, de rengeteg helyen igényelnek parkolót.
A BLG felújítása kapcsán bent van egy pályázat, ami részben ad megoldást. A dilemma az, hogy ha csak a BLG-ra költenek, akkor kimaradnak az óvodák. S több másik intézmény is küzd hasonló problémákkal.
Károlyi Attila folytatta: nem ismétli meg a telefonfülke felvetését. Lehetne konzerválni, ha az emberek olyanok lennének, de nem olyanok. Szóval intézkedni kell, hogy vigyék el.
Berta Krisztiánt a Kölcsey utca lakói keresték meg, van egy telekommunikációs üzlet, a klímájuk kültéri egysége olyan hangos, hogy nem tudnak aludni az ott élők. Az üzlet tulajdonosát már többször kérték, de nem lett megoldás, ezért fordultak a városvezetéshez. Az Erzsébet tér 2-nél galambinvázió van, ami rengeteg bosszúságot okot az itt élőknek. Az elmondásuk szerint nagyon sok példány a Vasemberház padlásán él. Az eset nem egyedi, galambüggyel már mi is foglalkoztunk: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202407/sulyosbodik-a-galambproblema-a-keleti-varosreszben
Dénes Sándor jött: a Szent Rókus utca kapcsán már élt egy felvetéssel. A járda fele elkészült, a másik fele nem. Akkor az a válasz jött, hogy 2024-es költségvetésből fog megvalósulni. De nem történt meg. Azt kéri polgármester úrtól, hogy 2025-ben valósuljon meg. 17-18 millió forintról volt szó, most lehet, 20-be fog kerülni. A Polgári Olvasókör homlokzatán beázás van. Amit megszüntettek, jó lenne a problémát kezelni.
A kiskanizsai szülői munkaközösségnek az volt a kérése, hogy az iskolánál épüljön egy járda és a parkolót is tegyék rendbe. Akkor az a válasz jött, hogy 2024 decemberéig a tervezet elkészül. Ezt most meghosszabbították április 30-ig. A 2025-ös költségvetésből ezt is meg kell oldani.
Gábris Jácint két kérdéssel: palini lakóktól kapott jelzést, akiknek a háza a kerékpárút mellett van, hogy az autóval nem lehet bejárni a kerékpárút miatt. Kérték az együttműködést. A másik felvetése pedig a Tungsram környékéről szól, tudja, hogy már tárgyalnak, de még mindig sötét a terület.
A palini eset kapcsán Horváth Jácint elmondta, közútról van szó, tehát a város nem igazán lesz illetékes.
Radics Bálint folytatta: mind Miklósfán, mind a Csengery úton megszaporodtak a betörések. Itt is bővíteni kell a kamerarendszert, s fontos lenne, ha a rendőrség, a polgárőrség figyelmét is kérné a városvezetés. A másik felvetése a bakónaki patakon ível át egy híd, ott csak egy világítás működik a négyből, ez így balesetveszélyes. Ligetvárosban arra kérték a lakók, hogy az autóbusz nem minden esetben fordul be a helyi bolt a Szivárvány EGYMI intézményébe. Így az embereknek életveszélyes körülmények között kell átkelni az úton. A Volánnal kellene egyeztetni az ügyben, hiszen csak pár méter pluszt jelentene. A MAORT-telepen hamarosan elkezdődik a Tripammer utca korszerűsítése. Ott több garázzsal is rendelkezik a város, de több tulajdonviszony nem tisztázott. De a fő probléma az, hogy kihasználatlanok, ráadásul csúfítja a MAORT-telep helyi védettségét. Mindenképpen egységes arculatot kellene kiépíteni.
A garázsok kapcsán van vételi szándék Horváth Jácint szerint.
Károlyi Attila a garázsok kapcsán elmondta, teljesen támogatni tudja Radics Bálint felvetését. Radics Bálint ezt meg is köszönte.
Gondi Zoltán elmondta: 3 darab behajtani tilos tábla cseréjét kérte.
Horváth Jácint ezzel lezárta 2025 első közgyűlését. A költségvetés februárban érkezik.
16:55 - Polgármesteri tájékoztató
Itt térhet vissza Szabó Szilárd felvetése, de az első felszólaló Balogh László.
Balogh László a tartózkodások kapcsán elmondta, túlzásnak tartja, hogy sok határidő módosul, 25 határidő-hosszabbítás került be az anyagba. Ami fájlal, a sok pozitívum mellett, a geotermikus kiajánlás nem valósult meg. Ennek nekifutott a város, de a vízió most megszűnik.
Horváth Jácint válaszolt: teljesen másról van szó. Az állam a kutat fúrását koncesszióba adta, így értelmetlen lenne ezt kiadni. Pont holnap jön az állami képviselő Kanizsára. A munka folyik és folyamatban van. A geotermiát tehát engedte el a város, sőt, erősödött ez a terv.
Szabó Szilárd megköszönte, hogy nem felejtette el Szabó Szilárd felvetését. Amit most nem ismétel meg, de tesz egy kiegészítést. Készüljön egy anyag, s azzal is tud azonosulni, hogy nem állandó emelést jelentene, hanem jutalomként, bérkiegészítésként segítenék a dolgozókat, évente 1 alkalommal.
Tóth-Bagó Mónika alpolgármester először szólal fel az ülésen: ő üdvözli ezt a felvetést, hiszen ez az ágazat a legsanyarúbb sorsú az országban. 2024 júniusának elején volt egy felvetése a kormánynak, hogy béremelést hajt végre a szférában. Ez részben meg is valósult. A NESZI dolgozói közül azonban 2 fő tudja megkapni azt a pótlékot, ami kapcsán az egészségügyi szféra jelentősen eltávolodott a szociális ágazattól. A jutalom kapcsán elmondható, hogy még mindig többre kellene törekedni, de ezzel tudták segíteni a kollégákat. Valamint a körülményekben is próbálnak minél többet megadni. Ilyen például az új autó beszerzésre, valamint a kamerarendszer kiépítése. Ezzel már azt szokták mondani, hogy a NESZI átlag felett teljesít.
Fodor Csaba arra kéri Szabó Szilárdot, hogy ne az alpolgármester legyen a felelős, hanem a polgármester, mert csak úgy lesz szabályos az előterjesztés.
Schauta Marcell a felmérés részleteiről kérdezett, valamint hozzátenné: a NESZI társulási formában működik, így az más települést is érint, jelen esetben Zalakomárt és Surdot. A szerződő partnereknél viszont bérfeszültséget okozhat, ráadásul így ők többet kérnének a várostól, hogy ezt kezelni tudják. Balogh Lászlóval konszenzus volt, hogy évente 1 vagy 2 alkalommal támogassák a dolgozókat.
Szabó Szilárd megköszönte a tájékoztatót, örül, hogy pozitív dolgok vannak a NESZI kapcsán. A felelős Horváth Jácint polgármester úr lesz, azért gondolt az alpolgármester, mert az ágazatban dolgozik, ő tud erről a legtöbbet.
Szavazás Szabó Szilárd módosítójáról: 15 igen - egyhangúlag.
Szavazás a beszámolóról: 12 igen, 3 tartózkodás.
16:38 - Beszámolók
A múzeum kezd. Horváth Jácint megköszönte az intézmény és az ott dolgozók munkáját. Száraz Csilla nem kért külön felszólalást.
Károlyi Attila is köszöni a múzeum igazgatójának és munkatársainak tökéletes munkáját. 2025-re néhány önző programot említene: 10 éve kérte Cseresnyés Pétert, mint polgármestert, hogy adjon 1 millió forintot az Inkey-mauzóleum kutatására. Reméli, hogy ez most megvalósul. Száraz Csilla és Vándor László együtt fogja feltárni a mauzóleum bizonyos részeit. Azt is kéri Száraz Csillától, hogy támogassa a felvetését: Csáktornyán készítettek egy gyönyörű albumot a muraközi holokausztról. Nagykanizsáról külön rész szól benne. Kanizsa 1700-1800 polgártársát siratta, így Kanizsának kötelessége a megemlékezés. Már tett is lépéseket Károlyi Attila, hogy az ottani vezetőket megkeressék, s amikor az ottani kiállítást leszerelik, akkor elhozhassák Kanizsára.
Horváth Jácint elmondta: valóban döbbenetes volt látni, hogy a kiállítás tele volt kanizsai hivatkozással.
Szavazás, sokadik technikai probléma után: 15 igen.
A munkaterv kapcsán Balogh László kért szót. Örül a Márton Alfréd emlékkonferenciának és az emlékásatásnak is. Jó lenne, ha lenne saját művészettörténésze Kanizsának, hiszen sok hagyatékkal nem tudott törődni a város, s most itt van a Kustár Zsuzsa hagyaték. A Fő úti épületet pedig meg kellene jobban becsülni.
Szavazás: 15 igen.
A KKK folytatja. Kovácsné Mikola Mária sem kért szót. Horváth Jácint elmondta, nagyon részletes anyagot kaptak, büszke lehet a város az intézményére.
Szavazás: 11 igen 0 nem 4 tartózkodás.
A munkaterv esetében Károlyi Attila kért szót. A kultúra napján külön SMS-ben is gratulált Mikola Marikának, olyan színvonalas volt a műsor.
Szavazás: 11 igen, 0 nem 4 tartózkodás.
Végül a könyvtár. Az intézményt a szombattól már ügyvezető, Benke Dániel képviseli. Benke Dániel sem kért szót.
A Kibeszélő legutóbbi adásában éppen a könyvtár volt és jövőbeli igazgatója volt a vendég: https://www.youtube.com/watch?v=_W1mqJ22CSM
Szavazás: 9 igen, 0 nem, 6 tartózkodás.
Munkaterv kapcsán itt is Károlyi Attila kért szót. A hírleveleiket a többi képviselő is kapja, abból is meggyőződhetnek, hogy milyen áldozatos munkát végeznek a kultúráért.
Szavazás: 9 igen, 0 nem, 6 tartózkodás.
16:31 - Beszerzési szabályzat
Két pont sem hozott vitát. Majd Balogh László kért szót, mint mondta, nem tervezte, de Károlyi Attila beindította. A kérdése az, hogy nem szégyellik magukat? Hiszen a beszerzési szabályzat eddig 200 ezer forint volt, most 1 millió. Ami jól is van így, csak közben Balogh Lászlótól mindezt megtagadták. Ezt el akarta mondani a városnak.
Fodor Csaba reagál. Laci...mint kezdte. Megpróbálok higgadtan: ez a szabályzat azért született, mert az idő túlhaladta, hogy 200 ezer forint miatt bizottsági döntés kelljen. Ő még magasabbra húzta volna a határokat, de a polgármester azt mondta, ennyi elég lesz. Az, hogy voltak jogosítványok, amiket elvettek Balogh Lászlótól, akkor nem mondhatta volna el, hogy az ÉVE vezette a várost, így hazugságokba keveredett volna Balogh László, így inkább ne morcoskodjon. S végén egy személyes megjegyzés: nem akarja megbántani, de sokkal jobban bíznak Horváth Jácintban, mint amennyire Balogh Lászlóban. Az pedig nem igaz, hogy nem akartak alpolgármestert adni, akartak, csak Balogh László a rosszabbat választotta.
Károlyi Attila azt kérdezte, 2024-ben hányszor ült össze a közbeszerzési bizottság? Horváth Jácint szerint minimum 70 -szer. Károlyi Attila szerint sokszor piszlicsáré ügyek miatt is össze kellett ülni.
Szavazás: 9 igen, 2 nem, 4 tartózkodás.
15:53 - TOP-Plusz - mi lesz veled zsinagóga, Kiskastély?
A szünet utáni 3 pont nem hozott vitát. A Városfejlesztő pályázatai kapcsán nemrégiben beszélgettünk Nyeste Péterrel. Itt: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202501/nyeste-peter-a-varosfejlesztot-ert-vadak-alaptalanok-voltak-politikarol-szoltak-nem-a
Horváth Jácint elmondta, a Sugár utca kapcsán is megjött a levél, hogy átveszi a Közút a felügyeletet, így ez a fejlesztés idén biztosan nem indul el.
Balogh László elmondta, igent fog mondani, hiszen örül, hogy végre történik valami. A március végi határidő kapcsán elmondta, hogy ez valóban sürgető, hiszen ezt tartani kell. A nyilvánosság tájékoztatásáért egy módosításra kérdez rá, hiszen azt látja, hogy a zsinagógatömb rehabilitációját, a Vasemberház felújítást felejtsük el, a Kiskastélyhoz viszont jön pénz, így ott történik valami, s a hajléktalanszállóhoz sem rendel forrást, tehát ott sem fog történni semmi. Iskolafelújításra sem kerül sor, de a tagóvodáké igen. A Kiskastély felújítása ezek szerint nem az eredeti tervből valósul meg. A Kiskastély egyszer már kimaradt egy fejlesztésből, az végül a pumpapályához került, korábban írtunk a helyzetéről: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202003/a-kiskastely-jelene-es-jovoje
Horváth Jácint megköszönte a felvetéseket, mind jogosak. A zsinagógatömben van egy idegen tulajdonos, akiről nem mondja el a polgármester, hogy kihez köthető. Ez olyan jogi akadály, amit néhány hónap alatt biztosan nem lehet megoldani. De el fog indulni a város, hogy a következő pályázati ciklusra már előjöhessen ez a projekt. A Vasemberház felújítását saját forrásból, lépésenként oldaná meg a város.
A Kiskastély tekintetében nehéz a helyzet. Az eredeti kiírás 20 ezer látogatót vár évente, ami lehetetlen. Így ki kellett onnan venni ezt a projektet. Ellenben az egyes prioritásba megpróbálják betenni, ott viszont csak közösségi funkciókat láthat el, tehát nem lehet múzeum. Ez így egy komoly dilemma. A Kiskastélyt ráadásul egy nagyon káros gombafertőzés támadta meg, ami nagyon ritka. A következménye az, hogy a tetőt teljesen le kell cserélni és el kell égetni. Már csak maszkban lehet bemenni a Kiskastélyba, s azért is kell izgulni, hogy ez ne terjedjen át a szomszédos épületekre. A következő hetekben erről dönteni kell, kedden már a harmadik bejárás volt, ami az árajánlatig juthat. A falakat speciális kezeléssel kell fertőtleníteni. A helyzet tehát nagyon komoly. A hajléktalanszálló kapcsán nincs új helyszín, s amíg nincs új helyszín, addig megoldás sem lehet a volt laktanyára.
Az óvodák kapcsán, a kiírás szerint csak olyan épületre lehet költeni, amely D-kategóriás, ami magyarán egy új épületet jelent. S ebben csak hőszivattyúra lehet pályázni. Ilyen épület pedig nincs Kanizsán, így szeretné a város, ha ezt a pénzt átcsoportosíthatnák. A csarnoképítés kapcsán az első árajánlat 4 milliárd forint volt, amit nem tud fedezni a program, így újabb tárgyalásokat kezdeményezett a város. Felmerült itt, hogy a Hevesi út kikötése az új ipari park felé megvalósulhat-e ebből a forrásból.
Radics Bálint kért szót, mint mondta, számos javaslata van. A projektlista 2022-ben készült el, s 2022-ben az ÉVE javaslatára kerültek bele ezek a projektek. Köztük a zsinagóga is. S a polgármester úr az imént azt említette, hogy a tulajdonosi viszonyok miatt nem tud ez a projekt elkészülni. 2022-ben ugyanezek a projektviszonyok voltak, mégis 2025-ben került elő. Ő 2022-ben is azt mondta, hogy a zsinagóga helyére tenné be a miklósfai kerékpárutat. A Sétakertben van egy 1 km-es rekortán építése is a tervek között. Erre minden évben van miniszteri pályázat, jelenleg is aktuális, február 14-ig kell beadni. Így ezt ki lehet emelni, s ez az összeg megmaradna. Ugyanaz igaz az Aréna melletti gördeszkapályára is. Műjégpálya beszerzése is tervezve van, arra is van pályázat. Így kéri a Városfejlesztőt, hogy ezeket a programokat más forrásból valósítsa meg a város. 2022-ben előterjesztette a miklósfai kerékpárút tervét, azóta eltelt 2 és fél év és akkor is és most is jobb állapotban volt/van az a projekt. Betette az ÉVE tartaléklistára, ami egy bölcs döntés volt. Most pedig az lenne a bölcs döntés, ha megvalósítási listára is feltennék.
Radics Bálint a 2022. szeptember 7-i közgyűlésen valóban felszólalt az ügyben, így rtunk róla: "Radics Bálint azt kéri, a Tripammer utca mindenképpen maradjon, ő ezt mindig is kérte. Hogy mit vegyenek ki? Azt szerinte most nem lehet meghatározni. Több olyan elem van, ami nagyobb összeget igényelne, ilyen például a zsinagóga. Minden évben kétszer van lehetőség felülvizsgálni a listát. Így el tudja fogadni Fodor Csaba javaslatát, a tartalékok közé való beemelést." Tehát valóban említette a Fidesz képviselője a zsinagógát.
Horváth Jácint elmondta, a tervek mindig azt célozzák meg, hogy 100 százalékos pályázati forrásból valósítsák meg a fejlesztéseket. Ezért kerültek erre a sorra.
Fodor Csaba a Kiskastély kapcsán elmondta, valóban nagyon komoly a probléma, hiszen ha a szakemberek azt hozzák ki, hogy a belső falak maradhatnak, akkor ki kell találni neki egy funkciót, ráadásul működtetni is kell a városnak, ami nyilván pénzbe fog kerülni. De optimistán bent hagyják a projektet. A zsinagóga valóban nagyon régi elképzelés, az Ady 1 oldalán elérte azt a város, hogy az is kiürült, de valóban akadályba ütközik most a projekt. A Vasemberház kapcsán szakemberek átnézték a lehetőségeket, ráadásul ez az épület is műemlék, a '70-es években készült terveket most elő fogja venni a városvezetés, de újak is kellenek. A tetőt mindenképpen cserélni kell és a homlokzat is nagyon ronda, valamint a nyílászárók is. Ebben is van önkormányzati tulajdon, de a pályázatot nem lehet úgy igénybe venni, hogy kereskedelmi funkciót is ellát az épület. Míg a Vasemberház alja teljes egészében ezt látja el. Az Örökségvédelemmel egyeztetett Fodor Csaba, s kisebb lépésekben lehet véghezvinni a felújítást.
Csak a margóra: az egyik WC-is ereszt, jó lenne ezt is megoldani, mielőtt elázik a közgyűlés.
Károlyi Attila Radics Bálintnak és Balogh Lászlónak válaszol: 2020-ban értesítette Balogh Lászlót, hogy eladó a bizonyos helyiség a zsinagógánál, 4 millió forintot kértek érte, mégsem vette meg a város, pedig ha megteszi, most nem lenne ez a probléma. A Vasemberházat pedig Lázár János hekkelte meg, mert Zala megye áldását adta, hogy ingyen megkapjuk a Képtárat, ha Balogh Lászlót választják polgármesternek. De nem őt választották, így 70 milliót kért Lázár János a képtárért. De egy forintot sem fog fizetni a város. Felvetették Szombathelyen azt a gondolatot, hogy a Király 47-et elcserélnénk a képtárral? Múlt hétre ígértek választ, ami nem jött meg, de már lassan fel sem veszik Károlyi Attilának a telefont. Reméli, hogy Farkas Roland, az önkormányzat remek jogásza, kis aktivitást fog mutatni, s elkészíti a közös tulajdonmegszüntetési pert. Nem mondja el, hogy kinek a cége birtokolja most azt a helyiséget, de annyit elárul, hogy nem a "balliberális befektetői körből" kerül ki. Ennek a pernek a lefutási ideje kb. 3 hónap, és Kanizsáé lesz a helyiség. Erre az egészre pedig azért van szó, mert Balogh László nem vette meg a volt MDF-irodát, hiszen arról van szó.
Schauta Marcell kérdezte, hogy a hajléktalanszálló nem minősül-e bentlakásos intézménynek, mert arra lehetett volna pályázni. A NESZI kapcsán erre nem volt lehetőség.
Horváth Jácint válaszol: a melegedő nem minősül annak, így nem lehet bővíteni. Az idősotthont pedig nem engedi a pályázat.
Szavazás: 13 igen 2 tartózkodás - elfogadva.
14:59 - Beszámolók, testvérvárosok, 500 ezer forint a Kőrösi-Csoma Sándor Egyesületnek?
A külkapcsolati beszámoló kapcsán Balogh László kért szót. Üdvözli, hogy a 6 millió forint biztosítva lett erre, ez kell, tavaly 3 és fél millió volt. Vannak olyan városok, akikekkel a sok teher miatt nem volt eredményes a kapcsolattartás, de nem hiszi, hogy ezt kritikaként fel kell számolni, hiszen lehet, hogy kulturális és akár gazdasági kapcsolatot is ki lehet építeni a jövőben. Van egy fájdalma, hogy ő Kovásznára nem jutott el az elmúlt 5 évben, ezzel azt szeretné mondani, hogy az erdélyi és vajdasági kapcsolat is nagyon fontos. Több horvát megkeresés is volt az elmúlt években. Az olasz kapcsolat hiánya régóta a levegőben van. Ha most történik előrelépés, annak ő is örülne. A diákcsere-programok nem városi feladatok, de nagyon fontosak. Nagyon üdvözli, hogy lengyel testvérvárosi keresésben van Kanizsa. Kárpátaljával és Felvidékkel viszont nincs testvérvárosi kapcsolat, ami hiátus. A Városfejlesztőnek szerinte bővebb külföldi kapcsolattartásra lenne szüksége. Kapott egy levelet nemrégiben, a Kőrösi-Csoma Sándor napok megtartására kérnek csekély anyagi támogatást. Ezt mindenképpen támogatni kellene szerinte, hiszen ők nap mint nap küzdenek az anyanyelvük megőrzéséért. E kapcsán van javaslata:
1 A határon túli magyar közösségek támogatásának keretében 500 ezer forintot biztosít a Kőrösi-Csoma Sándor Egyesületnek. Felelős Horváth Jácint
2 Felkéri a polgármestert, hogy a 2025-ös költségvetésben a határon túli támogatásokra, önálló soron biztosítson a város 500 ezer forintot.
Horváth Jácint elmondta, az költségvetési pont. De azt megígéri, hogy a saját keretéből gondoskodni fog a kovászani kapcsolat fenntartásán.
Károlyi Attila, némileg sértetten elmondta: neki kellett volna előbb megadni a szót. Az új ciklusban nem fogják erőltetni a messze lévő kapcsolatokat. Finnország és Kína, amit kiemelt. Ezek a kapcsolatok valahogy nem akarják folytatni Kanizsával. Ami viszont fontos, hogy a környezetünkben, a Csonka-Magyarországon kívül került honfitársainkkal való kapcsolattartás. S igazat ad Balogh Lászlónak a Kárpátaljával és a Felvidékkel. Kellene akár Beregszásszal, Kassával vagy Pozsonnyal felvenni a kapcsolatot. Az, hogy Balogh László 5 évig nem volt kint Kovásznán, amiatt magára vessen, hiszen pontosan meg voltak nevezve a Fidesz tagjai is, de nem beszéljünk mellé: a Fidesznek büdös volt beülni az ÉVE képviselői mellé egy autóba. Károlyi Attila reméli, ez a jövőben nem így lesz. A belicai vonalat is próbálta Károlyi Attila nemrégiben megmozgatni, a határátkelő miatt is, ráadásul a Guttman-család kapcsán is erőltetni kellene ezt a szálat. Összegezve: az új önkormányzat ezerrel fogja támogatni a határon túli magyarsággal való kapcsolattartást.
Horváth Jácint elnézést kért, hogy nem adta meg a szót Károlyi Attilának. Azt is elmondta, most tartózkodni fog, de csak azért, mivel már könyvvizsgálónál van a költségvetés. De valamilyen formában támogatni fogja ezt a felvetést.
Schauta Marcell pedig pont azt akarta mondani, hogy egy egyedi kérelemről úgy döntsön a közgyűlés, hogy nem is látta. Ezt be kellett volna vinni a bizottságokhoz és utána tárgyalni. Most minden pontnál ezt fogja csinálni a Fidesz?
Bizzer András mikrofonon kívül: ez képviselői jog, ha nem tetszik, megyünk majd a Kormányhivatalhoz.
Szabó Szilárd már mikrofonba: az ÉVE az elmúlt ciklusban jó pár felvetést szavazott meg úgy, hogy egy mellényzsebből lett elővéve a közgyűlésen. Károlyi Attilához csatlakozott: Kovásznát meg kell becsülni, s minél magasabb szintre emelni a kapcsolatot. Szabó szerint sincs értelme kínai kapcsolatokat építeni, hiszen ezen papíron léteznek, gyakorlatilag nem. Ráadásul rendkívül költséges is.
A kínai kapcsolat kanizsai történelméről már írtunk: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202202/az-arnyekban-maradt-sarkany-15-eves-a-kinai-kapcsolat
Horváth Jácint leszögezte: akármilyen döntés lesz, továbbgörgeti az ügyet.
Hokker Tibor először: ő hoz illatosítót, nagyra értékelné, ha a közös utazás megvalósulna.
Balogh László Schauta Marcellnek mondja: ez a levél tegnap jött, kéri a polgármestert, tegye elérhetővé a képviselőknek. S ő is megismételte: az előző ciklusban rengeteg szóbeli előterjesztése volt az ÉVE-frakciónak.
Fodor Csaba problémája a következő: egy külföldi civil szervezet, mindegy, hogy milyen országból, ír egy levelet Kanizsának, hogy támogatást kér. De a protokollszabályok szerint ilyen levelet csak a polgármester kaphat. Most megkapta Balogh László is, amit képviselői indítványként behozott. A cél helyes, de nem ebben a formában kell támogatni. Azért is kell a szabályokat betartani, mert akkor a jövőben majd minden képviselőnek leveleket írogatnak külföldről, és arról tárgyalnak a közgyűlésen? Fodor Csaba nem tartja földtől elrugaszkodott dolognak, ha a kínai kapcsolat is maradna, bár az igaz, hogy valóban drága a kijutás. A legelső testvérváros pedig Kazanlak volt, de valóban fontos Kovászna.
Gábris Jácint az OKISB ülésén elhangzott még néhány gondolat: ahol 15-20 éve nem történik semmi, ott valóban át kell gondolni, hogy van-e értelme a kapcsolat megtartásának. Az egykori Magyarország területére vonatkozó észrevételeket ő is támogatja. A kínai felvetés kapcsán pedig ideje lenne leülni Nádasi Tamással, aki a kínai tagozat elnöke. Gábris Jácint elmondta, többször beszélt már erről Nádasi úrral, aki mindig elmondta, hogy szívesen tárgyalna ebben az ügyben. Mi már megkérdeztük őt a kínai kapcsolatról: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202309/nadasi-tamas-a-kinaiak-nem-haboruzni-jonnek-europaba-hanem-uzletelni
Horváth Jácint jelzi, hogy Balogh László harmadszor szól hozzá, az első kettő 8 perc felett volt, szóval most kéri, legyen rövid.
Balogh László elmondta: ő volt már "orosz, szovjet és ukrán Balogh". Ez nem külföld, ez külhon. Ő ezt szereti használni.
Horváth Jácint azt reméli, a finn kapcsolat is megmarad. Az utóbbi időben 2 kapcsolatfelvétel is volt, Saloban több nagyon fejlett cég van, reméli, hogy velük is sikerül a kapcsolatot felvenni. Puchheim, Németország, esetében pedig a palini iskola testvérkapcsolati tárgyalásban van.
Szavazás Balogh László felvetéséről - 6 igen, elutasítva.
Az eredetit elfogadta.
Még egy pontot vita nélkül elfogadott a testület, majd szünetet rendelt el Horváth Jácint.
14:34 - Köztisztviselői illetményalap - állja-e az önkormányzat a szociális dolgozók béremelését
A felsőoktatási ösztöndíj kérdése nem hozott vitát - 15 igen.
Köztisztviselői illetményalap emelésére is jön javaslat, 10 százalékos emelés lesz. Szabó Szilárd kért szót. Elmondta, az előző témában már bizonyították az érzékenységüket. Éppen ezért, most tenne egy módosító javaslatot: az önkormányzati dolgozókat most megbecsülik, de ezt meg kell tenni a szociális szférában tevékenykedőkkel is. Egyébként Szabó Szilárd frakcióvezető most hallható felvetését már közreadta a zalakocka.hu. Mint mondta, tisztában van vele, hogy ez a szféra állami fennhatóság alatt van, de a városi lakosság ellátásáért felelnek, így a működési feltételeket javítani kell. Szóval, ha van rá lehetősége az önkormányzatnak, akkor meg kell találni a forrást, hogy javítsa Kanizsa a bérszínvonalat. Bruttó 120 ezer forintos emelést képzelne el a frakcióvezető. Mindehhez pontos kimutatást kell készíteni, arról, hogy pontosan hányan dolgoznak ezen a vonalon, milyen bérekért. A kimutatást a következő közgyűlésre el lehet készíteni. A felelősnek Tóth-Bagó Mónika alpolgármestert jelölte meg.
Horváth Jácint elmondta, már előre jelezték neki, hogy ez ehhez a ponthoz nem hozható be, hiszen a napirend nem arról szól, amit módosítani szeretne Szabó, aki 5 éve képviselő, szóval erről tudhatna. Igazán ritka az, hogy egy kormánypárti politikus beismeri, hogy a kormány nem csinált semmit és jelentős elmaradása van a szociális dolgozóknál, akár az egészségügyben és a vasútnál. Igazán szomorú az, hogy ezt a saját képviselőiken keresztül nem tudták elérni, pedig lett volna 15 év rá. Most Szabó Szilárd azzal jön, hogy az amúgy is kivéreztetett város tegye meg ezt, a kormány helyett. A következő az lehet Horváth Jácint szerint, hogy az M9-est is Kanizsa építtesse meg? Az is igazán érdekes, hogy a több mint 10 éves, fideszes városvezetés alatt az senkinek nem jutott eszébe. Azzal, hogy a béreket meg kell vizsgálni, Horváth Jácint is egyetért. De pont az elmúlt ciklusban már több olyan lépést hozott az ÉVE, ami próbált segíteni a szociális dolgozókon. Míg a Fidesz kormányainak fontosabb volt például repteret venni.
Szabó Szilárd szerint egy ámokfutást hallhattunk, amit a pártközpontból lediktáltak a polgármesternek. Miközben az orvosi béreket emelte az állam, akárcsak a pedagógusokét. Szóval ez egy olyan felszólalás volt, amikor kinéz valaki a vakablakon. Úgy látszik, egyszerűbb volt azt mondani, hogy miért nem. Holott ezt a lépést már több másik város is megtette, jó célt szolgálva. Azt látta, hogy alpolgármester asszony ezt felírta. Szóval reménykedik benne, hogy akkor egy másik napirendi pont részeként megismételheti ezt a felvetést.
Schauta Marcell először kért szót: látta már a Zalakockának tett nyilatkozatát, amit most felolvasott. Azt nyilatkozta, hogy az intézmények fenntartása önkormányzati hatáskör. Holott van, amit az állam, s van amit az egyház vagy a Vöröskereszt vezet. Így ez a döntés, ha elfogadnák, jelentős bérfeszültséget hozna. Orbán Viktor maga nyilatkozta azt, hogy 2026-ban lehet béremelés ebben a szférában. Tavaly tudtak prémiumot adni a dolgozóknak, így az nem igaz, hogy Nagykanizsa ne próbálná segíteni a szociális dolgozókat. S a 120 ezer forintos emelés után, pont egy kategóriát ugranának azok, akik megkapják. Ez egyben azt is jelenti, hogy sajnos ilyen alacsonyak a bérek. Ez az emelés az állam dolga. Ezt Balogh László is meg tudja erősíteni, hogy a bérmaradványban lett kiosztva az az összeg, amit a város ki tudott gazdálkodni.
Horváth Jácint ráerősített: attól, hogy Szabó Szilárd nem tud róla, ez valóban így történt.
Bizzer András először: Szabó Szilárd módosítója igenis a témába vág. Hiszen, ha azt mondja a polgármester, hogy nem teheti meg ezt az önkormányzat, mert nincs rá pénz, akkor meg kell vizsgálni, hogy mekkora a bérszínvonal a hivatali dolgozók és a szociális dolgozók között. A különbséget, ha meglátnánk, akkor lehet, hogy az 5 százalékos emelés elfogadható lenne az önkormányzati dolgozóknak. A kellő vizsgálat után hozhatna bölcs döntést a közgyűlés.
Fodor Csaba először: Bizzer András az alpolgármesteri székben ült 5 évig...de minek? Amit Szabó Szilárd felvetett, az jogos, csak nem ehhez a ponthoz való. Nem érti Fodor Csaba, hogy ezen mit nem lehet felfogni? Ez nem tartozik a napirendhez. Azt pedig aljasságnak tartja, hogy vonják vissza a köztisztviselők béremelését.
Mikrofonon kívül Bizzer András tiltakozott, hogy nem ezt mondta. Azt mondta, ha nincs rá pénz, akkor vonják vissza.
Schauta Marcell utánanézett: ez minimum 200 milliós többletkiadást jelentene évente a városnak.
Szavazás a halasztásról, Szabó Szilárd felvetése nyomán: 6 igen 8 nem 1 tartózkodás - nincs halasztás.
Az eredeti javaslat: 15 igen - egyhangúlag.
Az eredeti javaslat második pontja: 15 igen - egyhangúlag.
14:31 - Szociális ellátás
Emelkedhetnek ezek a díjak.
Balogh László kért szót. Szerinte ez fajsúlyos napirend, igennel fog szavazni. 6 segélynemben lehetett támogatást adni, s 100 millió volt a keret. De a jövedelemhatár miatt kevesebben fértek bele. Ezt a lemorzsolódást próbálja ellentételezni a város. A jövedelemhatár most 20 százalékkal emelkedne, ami alatt lehet pályázni. Modellezték ezt a szakemberek, a 100 millió forint most is jó helyre kerülhet. Támogatja ezt.
Horváth Jácint megköszönte elődje támogatását.
Szavazás: 15 igen - egyhangúlag
14:20 - Kitüntetések - szélesen ölelni vagy az egy díj is elég?
Balogh László kért szót. Elmondta, az ÉVE most jött rá, hogy a legutóbbi módosításuk rossz volt, éppen ezért módosítanak ismét. Ő vállalja azt, hogy szélesen ölelni is dolga a városvezetésnek. Ilyen alapon, jobb volt a régi, a 2019-es kitüntetési forma.
Horváth Jácint reflektált. Az ÉVE kezdetben átvette a Fidesz rendszerét és a legutóbbi ciklusban lett módosítva, aminek szerinte van előnye. De azzal a mondattal együtt tud érteni, hogy "szélesen ölelni is dolga a városvezetésnek".
Fodor Csaba is ezt erősítette: régen is elég szélesre tárták a karjukat, majd éppen Dénes Sándor javaslatára lett ez leszűkítve. De azt gondolták, hogy az pedig túl szűk lett. Ezért lett 2 díj visszaállítva, s most is hoznak be újabb díjakat. Ugyanakkor túlságosan sem szabad szabadjára engedni, mert az devalválja a díj értékét.
Károlyi Attila Balogh Lászlónak válaszol: legyen szíves, mondja meg, hogy miért rossz a mostani rendszer szerkezete. Hiszen nem titok, hogy a Szekeres József díj a kórházi vélemények miatt lett visszahozva, a másik pedig a közigazgatási dolgozók miatt. Viszont ami ez előtt működött, az Károlyi Attila gondolatvilága volt, de ezt elvetette a frakciója. Több olyan kitüntetés volt, amiből csak 1-et lehetett adni. Ezen most változtat az előterjesztés, amivel ő nem ért egyet, hiszen jobb volt, amíg csak 1 díszpolgár lehetett.
Balogh László válaszolt: ellenzéki kritikáját azért fogalmazta meg, mert a tavalyi módosítás, hogy mindenből 1-et lehet adni, az nem volt méltó egy megyei jogú városhoz. Most ezt emelik. Viszont több ciklussal ez előtt, szférákat is díjaztak, azt jobbnak tartotta a polgármester.
Horváth Jácint elmondta, még lehet javaslatokat tenni, hiszen nincsenek elkésve. A szociális dolgozók és a kulturális dolgozók is kapnak e mellett díjakat, ahogy a sportolók is. Persze mindig lehet javítani a rendszeren, de ez a mostani módosítás szerinte előre visz.
Szavazás: 8 igen 2 nem 5 tartózkodás - elfogadva
14:17 - Interpellációk felsorolása
Kezdésként mindenki felsorolja, miről fog majd interpellálni. Balogh László 2 témát hozott. Károlyi Attila hosszan kezdte, némi iróniával. A régi nyomdánál van a város egyik éke, egy régi vezetékes telefonfülke. Amiben ráadásul van egy fél tégla, ha valakinek van ingerenciája, nyugodtan törje be azt, ami még épségben van. De szólt Horváth Jácint, hogy a részleteket később.
Dénes Sándor, Berta Krisztián és Gábris Jácint is hoz témákat. Radics Bálint négyet. Gondi Zoltán egyet.
14:12 - Kezdés
Horváth Jácint 3 új napirendet javasolt. Ezek között szerepel a fizetős parkolók kapcsán tett módosítás, egy energiakorszerűsítés, valamint a Deák tér 3-nál lévő önkormányzati helyiség kiadása. A napirendeket elfogadta a testület.
14:10 - Késés
2025 első közgyűlése jelentős késéssel indul, az egyik bizottsági ülés húzódott el. A tanácskozás várhatóan nem vonul be a kanizsai politikatörténetbe, mikrofonon kívül már elhangzott, hogy 4-ig jó lenne végezni, bár láthattunk már elég sok érdekességet a Vasemberházban, szóval nyugtával a Napot.
Az előzményekről itt írtunk: https://kanizsamediahaz.hu/hir/202501/beszamolok-roskadozo-varosi-epuletek-es-a-koltsegvetes-kozgyules-elotti-sorok