Döntetlen a rangadón, élen az FC Nagykanizsa

facebook megosztás

1-1-es döntetlent játszott a PMFC vendégeként az FC Nagykanizsa az NB III. 21. fordulójában. Gabala Krisztián csapata ezzel az eredménnyel és a Kaposvár MTK II. elleni vereségével újra a Dél-nyugati csoport élére állt. 

Egyetlen pont választotta el a két csapatot egymástól a fordulót megelőzően, így egyértelműen a PMFC-stadionban rendezett mérkőzés számított a játéknap rangadójának. A kanizsai kezdőcsapat két helyen tért el a Szekszárdot legyőző gárdáétól. A mérkőzést 2000 néző előtt játszották le a csapatok, Kanizsáról is indult külön szurkolói busz a találkozóra. A két csapat augusztusi meccséhez hasonlóan ezúttal is a kemény küzdelem volt a jellemző a meccs képére, a nézők az első félidő első felében komolyabb helyzetet nem is láthattak, ekkor Eckl Patrik fejesét ütötte ki Helesfay. A Kanizsa a 29. minutumban szerezte meg a vezetést: Dragóner és Nemes összjátéka után a labda a pécsi Horváthról pattant a kapuba. A PMFC első egyenlítési lehetősége még kimaradt, miután Csemer Gyula elől tisztáztak a védők, a rutinos játékos azonban a második próbálkozásával már élni tudott és egalizált. A szünet előtt még a hazaiak Hegedűs révén veszélyeztettek egyszer, de kimaradt a lehetőség. 

A szünetben kettőt is cserélt Gabala Krisztián, de Vass László is változtatott a csapatán, a játék képe azonban keveset változott, fizikális, kemény mérkőzést láthattak a nézők. A második félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a hajrában a pécsiek kétszer is ziccerig jutottak, Mészáros Dávid viszont mindkét alkalommal nagyot védett és így 1-1-el zárult  a találkozó. 

A pontosztozkodás azért is fontos, mert a Kaposvár 1-0-ra kikapott az MTK második csapatának vendégeként és így a Nagykanizsa 46 ponttal átvette a vezetést a csoportban megelőzve a 45-45 pontos kaposváriakat és a PMFC-t. A következő fordulóban hazai pályán lép pályára a piros-kék gárda, akkor a Dunaújváros lesz az ellenfél. 

KÁLOVICS Tibor 

Borítókép: Kanizsa TV

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.