Megoldódhat a veszélyes átkelés problémája

facebook megosztás

A lakosság kérése és a megnövekedett gépjármű-forgalom is indokolja egy gyalogátkelő létrehozását a Csengery úton Berta Krisztián szerint. A Város- és Gazdaságfejlesztési Bizottság elnöke hangsúlyozta, a kialakítás több munkával és anyagi ráfordítással járhat, mint a belvárosban felfestett zebrák esetében.

A Csengery út Miklósfa felé vezető szakasza a város egyik legforgalmasabb útjának számít, különösen a délutáni, koraesti órákban. Az utcában több buszmegálló is található, az egyikkel szemben foglal helyet egy gyártelep, gyalogátkelő viszont nincs ezen a szakaszon, így aki szabályosan akar közlekedni, annak kerülőt kell tennie. Berta Krisztián elmondta, a helyiek többször keresték meg az önkormányzatot, valamint a rendőrség is indokoltnak tartja egy zebra létrehozását a területen. A Csengery út azonban állami útszakasznak számít, így teljesen máshogy lehet itt gyalogátkelőt kialakítani, mint a belvárosban.

csengery

- Rendezni kell a buszöblöket, az úttestet szűkíteni kell, hiszen kilenc méteres szélességről beszélünk ezen a szakaszon. Több variáció létezik erre, hogy miként lehet a gyalogosok biztonságát ilyen széles útszakaszon biztosítani. Ennél a konkrét tervnél az a megoldás született, hogy szűkítjük az úttestet és ezáltal lesz majd biztonságosabb a gyalogosoknak illetve a gépjárműforgalomnak is egyfajta sebességkorlátozó funkciója lesz ezáltal - mondta el Berta Krisztián. 

A beruházás terveinek kivitelezése az anyagi források függvényében kezdődik el. Berta Krisztián hangsúlyozta, az önkormányzat további gyalogátkelők létesítését tervezi, ám ezek megvalósulásának időpontja szintén az anyagi forrásoktól függ. Tavaly decemberben három új gyalogátkelőt adtak át Nagykanizsán, amelyek a Városkapu körút és a Munkás utca csatlakozásánál, a Kazanlak körút és a Rózsa utca kereszteződésénél, valamint Sánc városrészben, a Kaposvári úton segítik a közlekedést.

K.T.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.