Tóth Péter Lóránt versvándor a magyar költészetet népszerűsíti
Rendhagyó irodalom- és történelemórát tartottak ma a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. Tóth Péter Lóránt versvándor a hetedik-nyolcadikosoknak Radnóti Miklós munkásságát mutatta be, a harmadik-negyedikes diákoknak pedig a Szent László-legendáról tartott előadást.
A kunszentmiklósi tanár, Radnóti-díjas versmondó 2010 óta több tízezer anyaországi és határon túli magyarnak tolmácsolja többek között József Attila, Radnóti Miklós, Arany János, Kányádi Sándor és Petőfi Sándor verseit. Nagykanizsára, sok más településhez hasonlóan visszajáró vendégnek számít.
- Azt gondolom, hogy ezeknek a rendhagyó óráknak azért van nagy jelentősége, mert a gyerekeknek, diákoknak egy másik aspektusból mutatja be a költő verseit, munkásságát, az életútját, és sokkal nagyobb hatást gyakorol rájuk, közelebb hozza a verseket, közelebb hozza az életutat, igyekszik átéreztetni azt, amit például Radnóti az Erőltetett menetben próbál bemutatni, és hát elmondja a hozzá fűzött gondolatait - fogalmazott Kustor Zsófia Ágnes, a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola igazgatója.
A nyolcadik osztály tagjai az elmúlt öt évben rendszeresen részt vettek a versvándor előadásain, amelyeket sikeresen beépítve tanulmányaikba, számos plusz információhoz jutottak a tananyaghoz.
- Úgy tudom, hogy a Szent Lászlót ma még meg fogják a többiek utánunk hallgatni, hát remélem, őket is megérinti annyira, mint anno minket, amikor hallgattuk, és mindig nagyon érdekes volt, és volt már olyan, amiről előtte tanultunk, de kitágította a látókörünket - tudtuk meg Bella Maja tanulótól.
Radnóti 35 évének írói gazdagságáról beszélt stábunknak a továbbtanulás előtt álló Tarjányi Laura, akit nagyon megérintett a hányatott életút mellett a megírt versek sokasága.
- Most Radnótinak az utolsó 6 hónapját ismerhettük meg. Mi már nyolcadikosok vagyunk, úgyhogy tanultunk róla, és ez egy tökéletes átismétlés volt, meg ilyen kis részek, amiket nem tanultunk még róla, jó volt újra meghallgatni, úgyhogy nagyon érdekes volt, és mindenkinek ajánlom ezt, mert az összes többi előadását is - árulta el Tarjányi Laura tanuló.
Az előadónak fontos a visszajelzés, ezért interaktív jelleggel a hallgatókat is bevonja történeteibe, az ifjúság megszólításával szintén kiemelten foglalkozik. Tóth Péter Lóránt az élménypedagógia eszközeivel próbálja közelebb hozni a magyar költőket.
- Ezek olyan történetek, akár Radnóti Miklósé, Szent László királyé, amiből lehet merítkezni a mába – tehát pontosan úgy próbálom ezeket átadni, hogy ne csak a múltról szóljanak, mert az egy idő után unalmas lehet, hanem a mába, a saját életébe, amit bele tud esetleg vinni, vagy tud belőle tanulni - mondta el Tóth Péter Lóránt versvándor.
Az előadások közelebb hozzák a diákokhoz a múlt értékeit. Az ilyen találkozások hosszú távon formálják gondolkodásukat, és maradandó nyomot hagynak bennük- tette hozzá a versvándor.
R.H.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)