Két évtizedes hagyomány éledt újjá a bállal

facebook megosztás

Több mint 20 év után szerveztek újra Vöröskeresztes bált Kanizsán. A Honvéd Kaszinóban tartott eseményre 86 vendég érkezett szombat este. A szervezet munkatársai mellett részt vettek a rendszeres véradóik és a házi gondozottak hozzátartozói is. A bevételt a Vöröskereszt helyi szolgáltatásainak fejlesztésére fordítják.

A Lámpások Éjszakája elnevezésű jótékonysági bállal egy több mint két évtizede abbamaradt hagyományt élesztettek újjá. A szervezet állami és önkormányzati támogatásokból végzi a tevékenységét, azonban az önmagában nem elég a bővítésükre. Szőlősi Márta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének vezetője hangsúlyozta, az eseményen befolyt összeget arra fordítják, hogy jelenlegi szolgáltatásaikat fejlesszék.

– Ilyenekre gondolunk például, hogy művészetterápia, hogy táncterápia, hogy pszichológus segítsége annál sokkal gyakrabban, mint amit a törvény előír és amire nekünk normatív fedezetünk van. Úgy gondoltunk, hogy azzal együtt, hogy azokkal, akik szeretnek bennünket és egyébként is segítenek nekünk, velük együtt egy jót bulizunk. Az ő segítségükkel még egy kis pénzt is összeszedünk arra, hogy a három szolgáltatásunkat egy kicsit meg tudjuk támogatni plusz fedezettel – fogalmazott Szőlősi Márta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete igazgatója.

Az eseményre igyekeztek mindenkit meghívni, akikkel valamilyen formában partneri viszonyt ápolnak. Szőlősi Márta hozzátette, nem számoltak azzal előre,  hogy pontosan mekkora összeget tudnak összegyűjteni. Úgy fogalmazott: ha nem is próbáljuk meg, akkor egészen biztosan nem fogunk előrébb jutni.

– Nem is tudnám felsorolni, hogy mennyi mindenki volt, aki készpénzzel vagy mondjuk több tízezer forint értékű tombolatárgyi eszközzel segít bennünket vagy egyszerűen azt mondta, hogy igen, veszek pár ezer forint támogatói jegyet, meg tudjátok mit: 2-4-6, akárhány kollégát meg befizetünk a bálra, és érezzék ott jól magukat, miközben természetesen a báli bevételt gyarapítjuk – tette hozzá Szőlősi Márta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete igazgatója.

A közös vacsorát követően tombolasorsolást is tartottak, majd éjszakába nyúlóan a zenéé és a táncé volt a főszerep.

 

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.