Híradók
TV menü
Kanizsa TV Híradó - 2021. augusztus 9.
ELISMERÉS – Átadák a Szent Kozma - Szent Damján díjat
XXII. IHAROSI SZENT LÁSZLÓ NAP – Íjászverseny és könyvbemutató is szerepelt a programok között
ÉGVITORLÁZÓK – Vitorlázórepülő Rally Kupát tartottak Kiskanizsán
VII. REGIONÁLIS VIZES GYAKORLAT – Kistolmácson gyűltek össze az önkéntes lánglovagok
Kanizsa TV Híradó - 2021. augusztus 6.
NEM SZÖKIK MÁR A VÍZ – Elkészült a szökőkút szigetelése az Erzsébet téren
AZ UTOLSÓ PILLANATBAN – Nagyon kellett, és kellene még eső a gazdák szerint
IRÁNY AZ NB I – Feljutott a kanizsai tekecsapat, az egyesület kénytelen lesz Zalaegerszegen játszani a hazai bajnokikat
Kanizsa TV Híradó -
FEKETE CSÜTÖRTÖK – Halálos karambol történt Hahóton
ÁRVÍZ – Szinte lehetetlen felkészülni a felhőszakadások következményeire a környező települések polgármesterei szerint
EGEKBEN A LAKÁSÁRAK – A szakértők szerint újabb drágulás várható a piacon
ROMA HOLOKAUSZT 77 – Galambokon is megemlékeztek az áldozatokról
Kanizsa TV Híradó - 2021. augusztus 4.
TŰZ A SZÁLLODÁBAN – Kiégett egy szoba, 60 embert kellett kimenekíteni a karosi hotelből
DRÁGÁBB ISKOLAKEZDÉS – Még nincs roham az írószerboltokban
FEJLESZTÉS – Már benépesítették a kicsik az új becsehelyi bölcsődét
JAZZ KISKANIZSÁN – Kovács Linda és Bögöthy Ádám lépett fel a Móricz-művházban
Kanizsa TV Híradó - 2021. augusztus 3.
MEGEMLÉKEZÉS – Murakeresztúron is bemutatták a roma holokauszt vándorkiállítást
MENTS ÉLETET! – Nyári Véradóhetet tart Kanizsán a Vöröskereszt
SORON KÍVÜL – Ülésezett az Ügyrendi, Jogi, Nemzetpolitikai és Közrendi Bizottság
PÓTFELVÉTELI – Államilag támogatott szakok is elérhetők a kanizsai egyetemen
Kanizsa TV Híradó - 2021. augusztus 2.
PROGRAMGAZDAG VOLT A HÉTVÉGE – Falunapok, rockfesztivál és éjszakai strandolás is várta az érdeklődőket
NYARALÁSI KISOKOS – A krónikusan szedett gyógyszerek kerüljenek először a táskába a szakértők szerint
FOGATHAJTÓ VERSENY – Ezúttal zalai fordulót rendeztek Magyarszerdahelyen
Kanizsa TV Híradó - 20210 július 30.
MEGEMLÉKEZÉS – Koszorúztak és gyertyát gyújtottak a Roma Holokauszt áldozatainak emlékére
VADAK – Lakott területen belüli, gondozatlan birtokokra is beköltöznek a vadon élő állatok Nagykanizsa környékén
BORNAPOK – Egész hétvégén várják a borházak az érdeklődőket a fürdővárosban
Kanizsa TV Híradó - 2021. július 29.
HŐSÉGRIADÓ – Könnyen tragédiába torkollhat a nyári pihenés, a mezőgazdasági tüzekkel is vigyázni kell
ÚTFELÚJÍTÁSOK – Teljes burkolatcserét végeztek a szakemberek a 7-es főúton, közvetlenül Nagykanizsa határában
FC NAGYKANIZSA – Hét új játékos erősíti a kanizsai csapatot
Kanizsa TV Híradó - 2021. július 9.
KÖZGYŰLÉS – A Kanizsa Aréna vitát hozott, a kajakosokat támogatják a képviselők
IVÓVÍZ – Tűzcsapokon keresztül ihatnak vizet az utcán is péntektől a kanizsaiak
ŐZEK NÁSZA – Augusztus közepéig óvatos közlekedésre intenek a szakemberek
Kanizsa TV Híradó - 2021. július 27.
KÖZGYŰLÉS – A Teleki utca és a Platán sor vízvezeték felújításáról, valamint a 19-es udvar sorsáról is tárgyaltak ma a képviselők
BUSZOK – 32 modern, környezetkímélő autóbusz kezdte el az utasszállítást a megyében
CSŐTÖRÉS – A város egyharmada víz nélkül maradt Letenyén
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 102. oldal
- Következő oldal