Köszönet és elismerés a segítő szakmák munkatársainak
A szociális munka napját ünnepelték és a szféra dolgozóit ismerték el csütörtökön délután a Medgyaszay Házban. Az ünnepségen Péntek-Vid Mónika és Horváthné Hajdú Yvette vehettek át elismerést.
November 12-én évtizedek óta ünneplik világszerte a szociális területen tevékenykedők áldozatos munkáját. Nagykanizsán is hagyomány, hogy a jeles világnap alkalmából ünnepséget szerveznek a szféra dolgozói tiszteletére. Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere úgy fogalmazott, a szociális munkában dolgozók olyan területen állnak helyt naponta, amellyel mindenki kapcsolatba kerül az élete során, éppen emiatt köszönettel lehet tartozni nekik.
- Akkor látja, hogy mekkora munkát tesznek bele az emberek a más emberek ápolásába. Az a célunk, hogy azok is lássák és azok is érezzék, hogy itt egy nagyon fontos területről van szó, akik még nincsenek ebben a helyzetben – mondta el Horváth Jácint.
Az idei eseményen két díjat osztottak ki. Péntek-Vid Mónika a Nagykanizsai Család– és Gyermekjóléti Központ munkatársa évtizedek óta dolgozik a szociális szférában, a gyermekvédelmi terület előtt az idősellátásban tevékenykedett.
- Számomra a mindennapok mozgatórugója az, hogy ezen a területen tevékenykedhetek. Az, hogy reggel felkelek szívvel-lélekkel és szeretettel teszem azt, amit teszek és boldoggá tesz. Szerintem az ember életében ez a legnagyobb ajándék – tudtuk meg Péntek-Vid Mónikától.
Horváthné Hajdú Yvette tizenöt éve dolgozik a nagykanizsai Egyesített Szociális Intézmény kötelékében. A díjazott úgy érzi, ennek a munkakörnek elengedhetetlen része az a szeretet, amelyet az idősektől és a kollégáitól a hétköznapokban megkap és amelyet igyekszik viszonozni.
- Nagyon családias a hangulat nálunk. Mindenki segíti egymást, sok programot szervezünk és ez a díj nekem nagyon nagy elismerés. Nem számítottam rá, nagyon nagyon meglepődtem – árulta el Horváthné Hajdú Yvette.
A díjátadót követően zenés előadással folytatódott a program, amelyben Kardos Eszter és Horváth Szilárd örökzöld slágerekkel gondoskodott a résztvevők szórakozásáról.
K.T.
(Képek: Kanizsa Médiaház)