Surd fellélegezhet – elkészült a szennyvízberuházás, teljes lett a falu infrastruktúrája
Surd neve sokak számára egyet jelent a fenyőkkel. Az ország karácsonyfáinak jelentős része innen indul útnak, hiszen a település lakóinak többsége generációk óta a fenyőtermesztés mestere.
A zalai dombok között fekvő kis falu méltán nevezhető „a fenyőfák fővárosának”, ahol a szakértelem, a szorgalom és a természet iránti tisztelet évtizedek óta meghatározza az itt élők mindennapjait.
„Nálunk Surdon szinte minden családnak van fenyvese. Ez rengeteg munkával jár – ültetni, kapálni, kaszálni, permetezni kell –, de az emberek szeretik csinálni, és meg is tudnak belőle élni” – mondta Kanász János, a település polgármestere. A fenyőgazdálkodás nemcsak hagyomány, hanem megélhetés is, amely megtartja a lakosságot: ma már szinte nincs eladó ház a faluban. Költöztek a családtámogatási programoknak köszönhetően is a településre az elmúlt éveken, és Surd ma már egy, élettel teli közösségnek ad otthont.
A település fejlődésében mérföldkőnek számít, hogy elkészült a korszerű szennyvízelvezető hálózat, amely Liszó községgel közösen valósult meg európai uniós támogatásból. „Több mint húsz éve vártunk erre a pillanatra” – emlékezett vissza a polgármester. „Sokszor nekifutottunk a tervezésnek, de valami mindig közbejött. Most végre sikerült, és óriási megkönnyebbülés, hogy a falu korszerű infrastruktúrával rendelkezik.”
A fejlesztésnek köszönhetően a surdi szennyvíz a nagykanizsai tisztítótelepre kerül, amelyet már korábban is úgy alakítottak ki, hogy fogadni tudja a környező települések szennyvizét. A döntés hosszú távra biztosítja a rendszer működését és a fenntarthatóságát is.
A beruházás hatását a lakók már most érzik: megszűntek a korábban jellemző kellemetlen szagok, a faluban tisztább és rendezettebb lett a környezet. „Korábban sok helyen a szennyvizet egyszerűen kiengedték a kertek végébe, ami főleg nyáron elviselhetetlen volt. Mostanra ez megszűnt, és tényleg fellélegezhetünk” – mondta a polgármester. A rákötések aránya már most meghaladja a 65 százalékot, és folyamatosan nő.
A településvezető szerint a fejlesztés nemcsak kényelmi és környezetvédelmi szempontból fontos, hanem az otthonteremtés és a jövőépítés alapfeltétele is. „Most már minden adott ahhoz, hogy Surd élhető és vonzó település maradjon a fiatalok számára is. Van munkalehetőség, szép környezet, rendezett infrastruktúra – és persze itt a csend és a nyugalom, amit egyre többen keresnek.”
A polgármester már a következő célokat is megfogalmazta: a csapadékvíz-elvezető árkok rendbetétele, a hidak cseréje és a falukép további rendezése. „Ha ezeket is meg tudjuk valósítani, Surd igazán példamutató kis község lesz, ahol minden együtt van a kényelmes és biztonságos élethez.”
A fenyőfák árnyékában így most új fejezet kezdődött a falu életében. A szorgalmas kezek munkájának, az összefogásnak és a kitartásnak köszönhetően Surd ma már nemcsak a karácsonyfa-ültetvényekről híres, hanem arról is, hogy egy kicsi zalai település miként válhat a a kitartó munka és a fejlődés szimbólumává.
A projekt Magyarország Kormányának és az Európai Unió támogatásával valósult meg 2 projektszakaszban.
I. szakasz (2022.01.31 – 2023.12.31) KEHOP-2.2.2-15-2021-00171 – Teljes költség: 2.436 millió Ft, A támogatás összege: 2.205 millió Ft, Támogatás mértéke: 90,501%
II. szakasz (2024.01.01 – ) KEHOP_PLUSZ-2.1.10-23-2024-00018 – Teljes költség: 542,1 millió Ft, A támogatás összege: 490,6 millió Ft, Támogatás mértéke: 90,501%
(x)