Megújuló hagyományok és újdonságok az idei adventi forgatagban

facebook megosztás

Idén sem maradhat el a város ünnepi programsorozata, az Adventi Forgatag. November 29-től indulóan többek között Krampusz buli, kulturális és gyermekműsorok, ünnepi finomságok és kézműves felhívás, valamint az adventi gyertyagyújtás is várja a kanizsaiakat az Erzsébet téren.

Tavaly is hatalmas sikert aratott a program, így a szervezők már a múlt év végén nekiláttak a következő ünnepi időszak megtervezésének. A cél idén is az, hogy a közösséget még közelebb hozzák egymáshoz, miközben az ünnep hangulatát méltó módon ápolják. Az adventi vasárnapok mindegyike külön tematikát kap: az első a katolikus, a második az evangélikus, a harmadik a református egyház képviseletében zajlik, míg a negyedik hétvégén ökumenikus szellemben ünnepel a város. A gyertyagyújtásokon fiatalok mondanak majd köszöntőt az önkormányzat felkérésére. A hétvégék programjai között nemcsak meghitt adventi események, hanem vidám, közösségépítő rendezvények is helyet kapnak. 

Advent

- Péntek, szombat, vasárnapi napokon lesznek programok, ahol a város és az ország különböző csoportjai, művészeti csoportjai fognak bemutatkozni, részletes programokat majd mindig közzétesszük, minden hétre készítünk külön plakátot, ahol az éppen aktuális fellépőket tudják majd nyomon követni, internetes felületeken mindenhol ez megtalálható lesz. Aztán még a programokról, azt is el kell elmondanom, hogy lesz továbbra is a Zenés kívánságműsor pénteki és szombati napokon, de Szilveszterünk is lesz az idei évben, a ZERO Zenekarral és Ladával fogjuk zárni az évet, a szilveszteri bulival, és természetesen éjfélkor tűzijáték is lesz az idei évben - árulta el Tóth István szervező. 

A tavalyi évben népszerűnek számító programok idén sem maradhatnak el, így például december 6-án ismét személyesen találkozhatnak a gyerekek a Mikulással a város főterén, aki természetesen nem érkezik üres kézzel. Újdonságokkal is igyekeztek készülni a szervezők, köztük egy nagyszabású Krampusz bulival. 

- Szeretnénk felhívni az osztályok, közösségek, művészeti csoportok, munkahelyek figyelmét, hogy hirdetünk egy versenyt. Lehet készülni egy Krampusz tánccal, bármilyen stílusban, modern tánc, hip-hop, néptánc, társastánc, tehát bármilyen műfaj megkötés nélkül, a csoportok által választott saját zenére. A lényeg annyi, hogy egy kis táncot mutassanak be, Krampusz jelmezben, beöltözve, és ezeket a táncokat díjazni is fogjuk. Úgyhogy szeretném kérni, hogy minél többen jöjjenek, és természetesen a közönséget is várjuk ide a térre, és ha lehet, akkor Krampusz jelmezben - mondta el Tóth István. 

A korábbi betlehem építő pályázathoz hasonlóan most is készülnek kreatív versennyel, amelynek témája ezúttal a Diótörő. Egyének, osztályok és közösségek is nevezhetnek, három kategóriában: a legszebben díszített, a legnagyobb, valamint a legtöbb diótörőt készítő csoportok díjazásban részesülnek. A szervezők idén a gasztronómiai kínálatot is bővítik. A hagyományos vendéglátók mellett különleges ételek és italok is várják majd a látogatókat. 

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.