Térségi hírek
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni…
Kozma Viki, Simon Barni és Böröcz Roli zenéire szórakozhattak az érdeklődők szombaton Zalakaroson. A Karos Korzó Táncolj a téren programjának a célja az volt, hogy a látogatók egy vidám esttel…
Gőzössel és dízelmozdonnyal, Kistolmácsra és Lentibe utazhattak a látogatók szombaton a 108 éves Csömödéri Állami Erdei Vasút rendezvényén. A kisvasutazás mellett számos más programmal, így…
Délután prósza, később tamburazene is várta a szórakozni vágyókat szombaton Tótszentmártonban. A Prósza, bor és tamburafesztiválon hatalmas volt az érdeklődés. A megszokott kuriózumok mellett horvát…
Az indulási helyek kétharmada már elkelt a július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra, amelyre több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők. A rendezők szombati közleménye kiemelte, mintegy…
Az algaközösség a nyarat tükrözi, már a fonalas cianobaktériumok is megjelentek a Balaton nyugati területein, írja legújabb Facebook-posztjában a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI). A…
A Dunántúlra jutott a legtöbb felhőszakadás, a Balatonba egyhavinál több esett. Többfelé és ismétlődően szelték tegnap a viharok az országot. Nemcsak napközben, hanem a fél éjszaka tartott a műsor a…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 170. oldal
- Következő oldal