Vidám borzongás

facebook megosztás

Rémparádét tartottak Fityeházon. Az első alkalommal szombaton megszervezett Halloween-i programot közösségi összefogásból valósították meg a településen.

Korábban már felvonulással színesítették az őszi programokat a faluban, idén azonban egy különleges rémparádéval várták az érdeklődőket Fityeházon. A szervezők közös élményekkel, kreatív programokkal és játékos megmérettetésekkel készültek, hogy minden korosztály számára emlékezetessé tegyék az eseményt. A tökfaragó verseny az egyik fő eleme volt a napnak, a legjobb alkotásokat pedig zsűri is értékelte. Emellett a résztvevők kreativitására is számítottak a szervezők.

- Várjuk a gyermekeket arcfestéssel, csillámtetkóval, illetve vannak kreatív foglalkozásaink. Gipszfigurákat hoztunk, kifestőket úgyhogy nagyon várjuk a gyermekeket, ilyenkor az arcfestés az mindig menő, mert alkalomhoz illően tudjuk igazítani, most éppen tököket, pókhálót és társait fogunk festegetni - árulta el Zsovár Adrienn, a Fityeházi Rémparádé szervezője. 

A közösségi kezdeményezés mellé számos vállalkozás és magánszemély is odaállt, felajánlásaikkal támogatva a rendezvény sikerét. Az összefogásnak köszönhetően a büfé kínálata is bőséges volt, finomabbnál finomabb ételek várták a résztvevőket. A rendezvény célja pedig az volt, hogy egy vidám, családias hangulatú délután részeként összehozza a település apraját-nagyját.

Fityeház

- Szerintem a családoknak nagyon fontos az, hogy legyen egy olyan hely, ahol megismerkedhetnek a gyermekek, itt nincs baba-mama klub, családi közösségi rendezvény, esetleg évente tojáskeresés, így ez most alkalmat biztosít arra, hogy ők is ismerkedjenek egymással, közösségbe legyenek, de a beöltözés is jópofa, a szülők is imádják, így szerintem ez a stílusú rendezvény mindenkit megmozgat - mondta el Veszelszki Nikolett, a Fityeházi Rémparádé szervezője. 

Apácák, szellemek, múmia és számos más rémisztő figura is feltűnt a rendezvényen. A jelmezbe öltözött résztvevők együtt merültek el a Halloween hangulatában, és közösen élvezték a vidám, játékos programokat, amelyekből kicsik és nagyok egyaránt kivették a részüket.

K.V.A.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.