Tizedszer rendezte meg ipari víz- és szennyvízkezelési nemzetközi konferenciáját a Pannon Egyetem és a Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ. A csütörtöki esemény célja, hogy a szakemberek és a piaci…

Az invazív halak jelenléte nagy problémát jelent, kutatók szerint ezek egyszer akár a Balatont is elérhetik. A 38 °C-os vizet adó termálforrások által táplált Hévízi-tó vízkészlete az év minden…

A Zalakerámia súlyos válságba került: gyakorlatilag leáll a hazai termelés - írta meg a hvg.hu. HVG értesülései szerint a Zalakerámia kritikus helyzetbe került; a cég megkezdte romhányi gyárának…

A túlzott öntözéssel, a gyümölcsök le nem szedésével és a fajtaválasztással is sokan követnek el hibákat a fügéknél Harcz Endre szerint. A becsehelyi őstermelő számos megkeresést kap a gyümölcs…

Az eddigieknél szorosabb együttműködésben bíznak a megye új polgármesterei. Mint ismert, Zalakaroson Czirákiné Pakulár Judit leváltotta a 2010 óta regnáló kormánypárti jelöltet, Novák Ferencet.…

"Ma délelőtt városunkban (Letenyén - a szerk.) került megrendezésre a polgármesterek szakmai fóruma. Az eseményen Dr. Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.