A kanizsai versmondó országos sikere

facebook megosztás

Fődíjat nyert Horváth István a Pintér Tibor emlékére rendezett 11. Országos vers- és prózamondó versenyen. A Radnóti-díjas előadó unokájával közösen vett részt a veszprémi megmérettetésen.

A néhai népművelő-rendezőről elnevezett verseny, amit kétévente rendeznek meg, az egyik legnívósabbnak számít az országban. Horváth István unokáját a Kőrösi-iskola nevezte be a megmérettetésre, és a Radnóti-díjas versmondó is az indulás mellett döntött. Az eseményen Gyurkovics Tibor „Forradalmár”, valamint Szőcs Géza „Születésnapomra” című művének elszavalásával érdemelte ki az első díjat.

- Az egyiket választottam én, a másikat a zsűri, a második fordulóban és egyben zavarták le a versenyt. Háromnegyed 10 körül elkezdtünk verset mondani és negyed 3-kor végeztünk. Úgyhogy volt közte egy 10 perces szünet, ebéd után volt az eredményhirdetés. Voltak gondjaik a helyezéseket illetően, mert volt egy csomó nagyon tehetséges gyerek az ifjúsági kategóriában – fogalmazott Horváth István versmondó.

Horváth István stábunknak elmondta, az elmúlt években egyre kevesebb lett a versmondó verseny hazánkban, ennek elsősorban anyagai okai vannak, mivel jelentkezők akadnának az iskolások közül is. A kevés lehetőség miatt nehezen tudnak fejlődni a fiatalok, ráadásul ilyenkor kaphatnának olyan tanácsokat, amelyektől még jobbak lehetnének.

vers

- Itt ezen a versenyen nagyon korrektek voltak, a zsűri is nagyon korrekt volt – nem azért, mert engem hoztak ki elsőnek – hanem mert minden gyerekkel beszélgettek. Mindenkinek mondtak valamit a verseny után, hogy miből okuljon, hogy például halk voltál vagy siettél - tette hozzá Horváth István versmondó.

Horváth István hozzátette, a nevezésével együtt járt, hogy elvállalta az érdeklődő kőrösis diákok oktatását is a versmondásra. Az egyik győzelmet érő szavalatát meghallgathatják mai Kommentár Nélkül című műsorunkban.

 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.