Ittas volt az egerszegi nő, akit egy villanyoszlop állított meg

facebook megosztás

Egy 54 éves nővel szemben javasolnak vádemelést a zalaegerszegi rendőrök.



Fotó: police.hu

A helyi lakos 2018. augusztus 2-án 20 óra 40 perc körül közlekedett személyautóval Zalaegerszegen az Egerszeghegyi úton, amikor áttért az úttest bal oldalára és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben a nő könnyű sérülést szenvedett.

 A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket mutatott, ezért mintavétel céljából előállították, vezetői engedélyét pedig elvették - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A zalaegerszegi rendőrök a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.