Csend, nyugalom, madárcsicsergés – és vörösbor Kisfakoson

A Klepács házaspár birtokával rovatunk olvasói már korábban is megismerkedhettek – ám a nyári panoráma és az akkor tapasztalt pezsgés egészen más arcát mutatja, mint a februári csend. A kisfakosi birtokon stábunkat ezúttal valóban a nyugalom, a béke és a szívélyes vendéglátás fogadta.

A nyári látogatásunk alkalmával felmerült: ide még vissza kell jönni. És nem csupán a tavaszvárás miatt – hogy mit, hova ültet a gazdasszony – hanem az a pár sor szőlő... Klepács István ugyanis híres már a vörösboráról, ezért belátogattunk a pincébe is, és egy kicsit elbeszélgettünk arról, mit is hozott a 2025-ös esztendő. - A kertet is fel kell ébreszteni téli álmából, csakúgy, mint magunkat – ezzel a gondolattal kezdte beszélgetésünket Klepács István, mielőtt a borospincébe invitált volna. A kisfakosi birtok a házaspár birodalma, ahol mindent megtermelnek. Most sorra nézik a tavalyról megmaradt magokat, terveznek, mi, hova legyen vetve – minderről egy tavaszias februári délutánon beszélgettünk. De térjünk vissza a borospincéhez, hiszen a birtok gazdájának egyik legnagyobb büszkesége a vörösbora, amellyel már sok esetben díjakat is elnyert. - A vörösborral vigyázni kell, meg kell figyelni a megfelelő szüreti időpontot. Én vegyes vörösbort készítek, van benne Zweigelt, Merlot, Turan és Kékfrankos. A szomszédunkban volt egy gazda, akinek a Pálfi Dénes nagy barátja volt, és azt mondta, mi vegyes szőlőt ültessünk, ilyen kis helyen ne csak fajtákat. Így lehet jó vörösbort készíteni, az egyik adja a savat, a másik a cukrot, a harmadik a színt, ebből lesz egy nagyon jó bor. Az évek során már megvan a technológia, hiszen itt voltak a meleg nyarak, hűteni is kellett a szőlőt. Mert a vörösbor – szoktam mondani – olyan, mint a férfi, az is nagyon kényes. A fehérborral lehet mindent csinálni, deríteni, savazni, de a vörösborral nagyon odafigyelve kell bánni. A többieknek szoktam mondani: a gyerek születésénél ott kell lenni. Ha a kezdetén, az erjesztésnél nem vagyunk ott, lesz egy megecesedett vörösbor, amit csak sok kólával lehet meginni – mondta nevetve a gazda.
Klepács István a Miklósfai Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör versenyeire szokott benevezni, és szép eredményei vannak. - Nekünk az a bizonyítványunk, a borverseny, hogy ott, milyen eredményt érünk el. A szüretig a Jóisten kezében van a szőlő, utána, amikor a pincébe kerül, akkor már a gazdáé a főszerep. Pálfi Dénes bácsi mondta: gazdák, a bort kóstolgatni kell! Akkor kiderül, mit kell még vele csinálni. A bor egy élő szervezet, ha nem figyelünk rá, rossz irányba elmehet...

A kisfakosi birtokon természetesen nem csak a szőlő van előtérben, a gazdasszony irányításával már készülnek a veteményezésre. - A pénteki havazás előtt már vártuk, hogy  lehessen készülni, már nézegettük a magokat. A frisseket szeretem, úgyhogy megyünk még venni. Van egy kisebb kertünk fólia alatt, azt megássuk, aztán teszünk el korábbi zöldborsót, kis hagymát, amit mi megeszünk. De olyan nagyban már nem gondolkodunk, hiszen már a mi erőnk is fogy. Kis krumplit rakunk, babot, uborkát...
Viszont a helynek varázsa van... ahogyan írásunkat is kezdtük, csend, madárdal... ezért is szeret a Klepács házaspár Kisfakoson lenni.

VINCZE Adél
Fotók: SZALAI Szilveszter

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. február 25-ei számában.)