Gólya- és szeniorbál a PEN-en - frissítve!
Új és egykori hallgatók, valamint az egyetem kollégái ünnepeltek pénteken a Kanizsa Arénában. A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ rendezvényén csaknem százan vettek részt.
Javában tart a báli szezon, az intézmények, az iskolák és a különböző szervezetek sorra tartják ünnepségeiket. A Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ részéről a közösség összekovácsolása miatt is fontosnak tartják ezt a programot.
- Ez valójában nem csak egy ünnep, hanem egy közösségépítő rendezvény is. Ezt szeretnénk kihasználni, hogy megismerjük egymást, jó kapcsolatokat teremtsünk, legyen egy kezdete mindannak, amit majd a későbbiekben lehet elmélyíteni – fogalmazott Gerencsérné Berta Renáta, a PEN Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója.
Mint minden évben, az egyetem most is nagy örömmel fogadta a gólyákat, akik között külföldi hallgatókat is köszönthettek. Mint azt Gerencsérné Berta Renáta elmondta: a gazdaságtudományi területen most nem volt annyi jelentkező, de a költségtérítéses szakok diákjai által jelentősen megnőtt az intézmény létszáma.
- Körülbelül 100 főre számítunk a mai este során, ahol nem csak a gólyák, hanem a szeniorok, a kollégák is együtt fognak ünnepelni – tudtuk meg Gerencsérné Berta Renátától.
Az estet az Eraklin Táncklub műsora indította.
V.A.
Új és egykori hallgatók, valamint az egyetem kollégái báloztak közösen pénteken este.
A gólyabál nem csak egy ünnep, hanem közösségépítő rendezvény is – mondta el elöljáróban Gerencsérné Berta Renáta, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ főigazgatója.
- Nagy öröm, hogy nem csak hazai, hanem nemzetközi hallgatókat is köszönthetünk az első évesek között. A költségtérítéses hallgatók is növelték a létszámunkat, reményeink szerint a következő években még magasabb számban tudjuk köszönteni őket – mondta el a főigazgató.
A péntek esti bálon megközelítőleg százan ünnepeltek együtt, gólyák, szeniorok és egyetemi kollégák közösen.
Vincze Adél
(Képek: Kanizsa Médiaház)