Érdekes emberek, érdekes történetek 128. - A közösségben mindenki vállaljon annyit, amennyit képes

A Magyar Természetjáró Szövetség Kiss László Árpád sporttársat kiemelkedő munkája elismeréseként, a Természetjárás fejlesztéséért érdemérem Arany Fokozat kitüntetésben részesítette. A díjat, mellyel az MTSZ elismeri a tagszervezetekben, a túravezetésben, a jelzésfestésben, a közösségszervezésben és a természetjárás népszerűsítésében végzett példaértékű munkát, a hazai turistaság bölcsőjében, Dobogókőn adták át a Természetjárók Napján megrendezett ünnepségen. 

Kiss László természetjáró, túravezető 1978-tól kezdve mind a mai napig részt vesz a Kanizsa Kul-Túra Egyesület munkájában. Ezüstjelvényes gyalogos és kerékpáros túravezetőként, rendszeresen irányít túrákat. Túravezető képzések oktatója, vizsgabiztosa volt. A természetjárásokon minden alkalmat megragad arra, hogy az igazi természetbarát szemlélet felé irányítsa a figyelmet. Így készült el közreműködésével, az ő tájékoztatásával a Túracipőben címmel forgatott filmsorozat két filmje, mely Nagybakónakot és környékét, valamint Kistolmács és Bázakerettye környékét, természeti szépségét mutatta be. A filmeket több országos tévécsatorna is levetítette. 

Több zalai vonatkozású turista térkép létrehozásában helyszínelőként, lektorként dolgozott. 1986-ban öt napig együtt gyalogolt a Plusz egymillió lépés című film készítésekor a stábbal, és segítette a forgatást. Számtalan teljesítménytúrát hívott létre vagy szervezésükben, lebonyolításukban alapításuktól kezdve napjainkig is részt vesz. Többek között a Thury kupa versenysorozat egyik szervezője, általános és középiskolások részvételével, a Csesztregélő túrák útvonalának kijelölője, szervezője volt. A Rocky vándorlások 3 napos vezetett túrák Rádiházától Nagykanizsáig– vezetője volt éveken keresztül. A Szent Orbán teljesítménytúrát Zalakarosban, és a Mikulás túrát Homokkomáromban is ő koordinálta. 

Dél-Zalában több száz km turistaút egyik fő felfestője, felújítója volt. Jelentős szerepet vállalt az egyesület tagjaival és Valkonya település lakóival a Rockenbauer Pál Turistaház kialakításának tervezésében és megépítésében, valamint a homokkomáromi pihenőház felújításának eddigi munkáiban. Egyik szervezője és lebonyolítója volt 1994-ben a Valkonyán rendezett Nemzetközi Fafaragó és Természetjáró Tábornak. Több kiadvány elkészítésében vett részt, többek között elkészítette tizenkét zalai forrás történetének leírását, amelynek kiadása anyagi források hiányában sajnos meghiúsult. A könyvben Nagykanizsáról a Csónakázó-tó melletti Hétbükkfa-forrás szerepelt volna, de megmentett forrásokat is a környéken. Így a nagybagolai hegyen lévő birtokuk közelében az Ágota forrást 40 éve kitisztította, helyreállította. Azóta is van benne víz. A hegyi gazdák sokáig onnan hordták fel a vizet a szőlőhegyre. Később, a 7. vezérről elnevezett Töhötöm forrást egy régi fotó alapján megtalálta, láthatóvá tette. Több iskolában tartott természetismereti, térképismereti tanfolyamokat, segítette természetjáró rendezvényeiket, túráikat. Megyei elnökként természetbarát táborokat vezetett, megyei felkészítő versenyeket szervezett. Megyénkben sok rendezvény szervezésével segítette, segíti kielégíteni a különböző életkorú, mozgásigényű csoportok túrázási igényeit. 

A természetben zajlott az életünk, ha nem kellett iskolába menni 

Születésemtől fogva szerettem kint lenni a szabadban. Somogyszentmiklóson, a mostani Miklósfán születtem. Az öregszülők kerültek oda a háború alatt. A nagyapám ott bérelt lakást a fölső-kastélynak titulált épületben. Nyáron mezítláb jártunk, ismertük a közeli erdőt és minden forrást, ahol vizet lehetett inni. Az ember élvezte a természet szépségét, a gyümölcseit. Nem nőttem fel gazdag családban, és bizony jól esett, amikor találtunk egy csomó szedret és belakmározhattunk belőle. A vezényletemmel 7-8. osztályos gyerekként elgátoltuk a Bakónaki patakot, hogy tudjunk fejest ugrálni, meg víz alatt cicázni. Megcsináltuk magunknak a játékot. Kint zajlott a természetben az életünk, ha nem kellett iskolába menni. 

Az a típusú gyerek, meg ember lettem, aki szeretett közösségben lenni és a közösségért tenni, a másikat, a gyengébbet segíteni. Az iskolában is volt olyan gyerek, akit meg kellett védenem. Ugyan nem én voltam a legmagasabb az osztályban, mégis a tekintély, meg a határozottság visszatartotta a többit. Az általános iskola utolsó két évében könyvtáros voltam, a gyerekeknek én ajánlottam olvasnivalót. A technikai szakkör raktárosaként mindig nálam volt a raktár kulcsa, én feleltem a bent lévő eszközökért. Tulajdonképpen itt kezdődött el a komolyabb közösségi munkám. Az önképző körben előadást tartottam például a fizikusokról. Szívesen végeztem ilyen feladatokat. 

Középiskolásként kollégiumba került László, s menet közben döbbent rá arra, hogy valójában nem érdekli a nagyüzemi mezőgazdaság. Nyaranta táborokba járt és dolgozott, hogy iskolakezdésre legyen pénze. A Mezőgazdasági Technikum után azonban katonatiszti képzésre jelentkezett. A legjobbak között volt, mert jól végezte a dolgát. Egy alkalommal azonban a fölajánlott különleges kiképzést nem vállalta el, mivel nem az ő habitusának megfelelő feladat lett volna, ezért sorállományba kérte az áthelyezését. Aztán visszakerült a tiszti iskolába kiképzőnek. A leszerelés közeledtével felajánlották neki, hogy katonai tanulmányait folytathatja, ahol abbahagyta, és akkor kinevezik szakaszparancsnok-helyettesnek, állandó kimaradási engedélyt kap, ami nagy elismerésnek számított volna, de nem fogadta el. Leszerelés után a Délzalai Vízműhöz ment dolgozni és közben azon gondolkodott, hogy mégis csak kellene diplomát szereznie. Elkezdte tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Karának Vízellátási Csatornázási Szakán, és onnantól indult el a komolyabb szakmai pályafutása. – Miután befejezte a főiskolát, megszerezte a diplomát, megtalálta a szakma is. 

Vízmű és természetvédelem 

Munkahelyén, a vízműnél végig járta a ranglétrát. Először a víztermelésen dolgozott, melynek a műszaki része keltette fel leginkább az érdeklődését. Művezető lett, majd üzemvezető. Az építkezésekhez, fejlesztésekhez leadott terveket kellett véleményeznie, de itt sem akart irodista lenni.

Üzemvezetőként több újítással tette gazdaságosabbá és kezelhetőbbé a nagykanizsai szennyvíztisztító telepet. Bármihez fogott hozzá, azt maximálisan akarta megvalósítani. Sokszor hívták Zalaegerszegre dolgozni, ahol lakást és magasabb fizetést ígértek neki, de ő ragaszkodott ahhoz, amit Kanizsán felépített. 

Olyan technológia bevezetéséhez volt köze, ami rajta múlott, hogy Kanizsára kerül, mert bent volt a bíráló bizottságban. Az ország számos pontjáról érkeztek a Nagykanizsa szennyvíztisztító telep átépítésének, beüzemelésének tapasztalatait átvenni, de több európai országból is jártak itt, ahol szintén fejleszteni akartak. Tanulmányozták az eredményeket, a laborvizsgálatokat. Az amerikai technológiára való átállás Magyarországon az első, Európában a második megvalósulás volt. A Fővárosi Csatornaművek vezérigazgatója is leutazott Kanizsára tapasztalatot szerezni, de voltak olyanok is, akik nem hittek benne, például a Műszaki Egyetem emeritus professzora, akinél államvizsgázott, is járt Kanizsán – jegyezte meg mosolyogva. A vízműnél szerzett tapasztalatait hamarosan egy tankönyvben is megjelentette a professzor. Az új eljárással fele annyi energiával kétszer annyi szennyvizet lehetett megtisztítani, mint a korábbi technológiával, és természetes úton lehetett vele csökkenteni a szennyvíz foszfortartalmát. 

Jó minőségű a kanizsai víz

Kiss László bármerre túrázik, mindenhol belekóstol az ivóvízbe, és megmondja, hogy jó, vagy nem. Színtelen, szagtalan és kellemes ízű a jó ivóvíz – magyarázza. Ez az első észrevételezés egy laborvizsgálat előtt. A mérnök elárulta, környékünkön a nagybakónaki és a kistolmácsi forrás vize nagyon jó, sokan visznek belőle haza. A kanizsai vezetékes víz szintén jó minőségű.

A 80. életévéhez közeledő természetjáró tevékenységét számtalan díjjal ismerték el. Kiváló munkáért 1981-ben miniszteri kitüntetést kapott, 2007-ben a Zöld gondolat lovagrend tagjává avatták. 2013-ban a város önkormányzata „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért” kitüntető címet adományozta a nyugalmazott vízmérnöknek a kiemelkedően innovatív szakmai munkájáért és önzetlen, nagy hatású természetvédő tevékenységéért. 1976 óta tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak, 1978-tól pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek. Terepismeretének köszönhetően aktívan tudta segíteni Dél-Zala természeti értékeinek feltárását, amelyek a megalakulandó Nemzeti Parkok megalapításához kellettek. Több éven keresztül végezte a Nagykanizsa környéki településeken a gólyafészkek figyelését és számlálását, a ragadozó madarak fészkelésének alakulását. Részt vett madárgyűrűző táborok munkájában, ahova gyermekeit is elvitte. Felkérésre közreműködött a Balaton vízpótlás (a Mura folyó vizének felhasználásával) tanulmányterv elkészítésében. 

A hétvégén Somogy megye északi részére túráztak. A jó túravezető nemcsak megy, hanem bemutatja útközben a látnivalókat is – jegyzi meg. Újabb nagy tervei nincsenek, a szurdokok nagyon érdeklik, kisebb túrákat vezet, és részt vesz az egyesületi munkákban is. Mindig az volt az elve, hogy a közösségben mindenki vállaljon annyit, amennyit képes. Arról szól a közösség, hogy együtt csináljuk, és ezek az elismerések sem lennének, hogyha a közösség nem dolgozna együtt. Pláne, ha valakinek vezetni, irányítani kell egy csapatot. A közösség összmunkáját díjazzák ilyenkor. Közösségi ember voltam mindig, és vagyok is – hangsúlyozta zárógondolatában a természetjárás fejlesztéséért érdemérem Arany fokozatával kitüntetett Kiss László. 

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2026. október 7-ei számában.)